Csúszik az M2-es metró és a gödöllői HÉV összekötésének tervezése

  • MTI
  • narancs.hu
  • 2019. április 24.

Lokál

Mert nem tudni, ki a projektgazda.

Nem lesz meg az eredeti tervek szerint időre az M2-es metró és a gödöllői HÉV-vonal összekötése. A gondot az okozza, hogy a HÉV-ek kikerültek a főváros fennhatósága alól, és egyelőre nem tudni, hogy a MÁV-HÉV Zrt. vagy a BKK-BKV lesz a metró-HÉV-vonal összekötésének projektgazdája – írja a szerdai Világgazdaság a közbeszerzési értesítő alapján.

Az M2-es metró és a H8-as HÉV Örs vezér téri összekapcsolása csak első ránézésre szól a hiányzó százméteres vágánykapcsolat megépítéséről, valójában sokkal bonyolultabb projekt, hiszen olyan új járművekre lesz szükség, amelyek mindkét vágányt képesek használni – emlékeztet a lap, hozzátéve, hogy a fejlesztés a 2021 utáni európai uniós költségvetési ciklusban valósulhat meg, a teljes projekt költségvetése 2015-ös árakon számolva 278,6 milliárd forint.

A Főmterv Zrt. még tavaly hozzákezdett a tervezési munkához, amelyre 1,9 milliárd forintot kapott. Az előzetes terveket már 2018-ban megküldte véleményezésre a cég, azzal, hogy januárban várja a válaszokat is, ám ezt a BKV és a MÁV-HÉV nem tudta teljesíteni.

A fejlesztéssel 300 ezer ember közlekedése javulhatna. A fejlesztés során a teljes gödöllői vonalat, állomásait, biztosítóberendezéseit felújítanák. A tervek szerint a két vonalat felüljárón kötnék össze, és az Örs vezér tere úgynevezett magasállomás lenne. Az M2-es metró Rákosfalváig járna, az új HÉV-szerelvények pedig egészen a Déli pályaudvarig használnák a metróalagutat, ezért a beszerzendő járműveknek képesnek kell lenniük mind az alsó-, mind a felsővezetékes üzemmódra.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.