Egy borsodi faluban azokat is megbírságolhatják, akik a saját házuk előtt parkolnak

  • narancs.hu
  • 2018. május 27.

Lokál

Kékeden kicsit túltolták a szigort.

A 180 lakosú Kékeden elég kemény és érthetetlen szigorítást vezetett be az önkormányzat: a képviselő-testület engedélyhez kötötte a közterület használatát, ami egyben azt is jelenti, hogy mostantól azokat is megbírságolhatják, akik például a saját házuk előtt parkolnak, és erre nincs engedélyük.

Az esetről beszámoló Hír TV-nek a korábbi polgármester, Veselovsky Máriusz azt mondta, „az én közterület-használatom abból áll, hogy a kapubejáró előtt állok az autómmal. Tehát ezt kellene nekem elhagynom, ezt a közterületet, különben megbírságolnak”.

Az önkormányzat már ki is küldött felszólító leveleket, igaz, bírságolni még nem kezdtek el, ami nagy megkönnyebbülés a lakóknak, mert a bírság a közterület-használati díj ötszöröse lesz. Nem véletlen, hogy a helyiek elkezdtek tiltakozni a bírságolás ellen, 78-an írták alá a tiltakozó petíciót. A képviselő-testület azt mondja, azért vezették be a közterület-használati díjat, mert a magyar–szlovák határon, Kassától 20 kilométerre fekvő falut „felkapták a szlovákok”. Vagyis arról lehet szó, hogy a településen megjelenő vendégekből, látogatókból igyekszik hasznot húzni a falu.

Borítókép: Wikipédia

Figyelmébe ajánljuk

Hajléktalanság – akár két lépésben

Betegség, baleset, alkohol- és drogproblémák, megromlott házasság, bedőlt vállalkozás, uzsorakölcsön, élősködő hozzátartozók – néhány ok, amik könnyen pénztelenséghez vezethetnek, ahonnan pedig sok esetben már csak egy lépés az utcára kerülni. Minderről a Vöröskereszt hajléktalanokat gondozó miskolci intézményének lakói meséltek. 

Nagyon balos polgármestert választhat New York, ez pedig az egész Demokrata Pártot átalakíthatja

Zohran Mamdani magát demokratikus szocialistának vallva verte meg simán a demokrata pártelit által támogatott ellenfelét az előválasztáson. Bár New York egész más, mint az Egyesült Államok többi része, az identitáskeresésben lévő demokratáknak minta is lehet a 33 éves muszlim politikus, akiben Donald Trump már most megtalálta az új főellenségét.

Gombaszezon

François Ozon új filmjében Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t. Kritika.