Felmérik a magyar táplálkozási szokásokat

  • narancs.hu
  • 2019. szeptember 20.

Lokál

A gyerekek elhízási aránya legutóbb 30 százalék volt. A férfiaké 65.

Újra felmérik a magyarok táplálkozási szokásait az európai lakossági egészségfelmérés részeként - mondta a Központi Statisztikai Hivatal felméréséhez csatlakozó Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet főosztályvezetője, Zentai Andrea. A december 16-ig tartó országos felmérés a KSH munkatársainak vezetésével zajlik, akik a reprezentatív mintába bekerült és előzőleg levélben értesített lakosokat keresik majd fel.

A felmérésben részt vevő hatezer ember háromnapos táplálkozási naplót tölt majd ki, amelyről később egy szakember is kérdéseket tesz fel – mondta a főosztályvezető

Legutóbb öt évvel ezelőtt végzett országos felmérést a KSH, amely szerint tízből hat nő elhízott, a férfiaknál az arány 65 százalék, a gyerekek elhízási aránya pedig 30 százalék körüli Magyarországon. Az eredményeket összevetették a 2009-es, azonos módszertannal végzett felméréssel, amelyből kiderült, hogy bár a magyarok elhízása tekintetében stagnálás van, de az érték kifejezetten magas. A felnőtt lakosság körében a kutatás alapján csökkent a sófogyasztás, de a zöldség- és gyümölcsbevitel is – mondta Zentai Andrea, hozzátéve, hogy az elmúlt harminc évben az elhízás aránya megduplázódott Magyarországon.

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Orbán-Magyar: Kötcsén indult be a kampány

A kötcsei piknik sokszereplős lett az idén: a Fidesz mellett a Tisza is szervezett eseményt. De vajon melyikük volt a meggyőzőbb: a Balatonőszöd vége táblától gyalogló Magyar Péter vagy a különgéppel repkedő, oroszlános képet mutogató Orbán Viktor?

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.