Gömörben, Szepesben: Vágyak, titkok, Szomolnok

szerző
Kovácsy Tibor
publikálva
2000/33. (08. 10.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Bártfa. Meg "lubló, Késmárk és Podolin, műromok, rengetegek, leküzdött hágók, átszelt szorosok. Ez volt a nagyra nőtt terv, a szoros idejű valóság aztán már jóval átkarolhatóbb, két nap, Eperjesig mondjuk, és máris vissza. De és mindenképpen érintve, felderítve és megemésztve Szomolnokot.

Bártfa. Meg "lubló, Késmárk és Podolin, műromok, rengetegek, leküzdött hágók, átszelt szorosok. Ez volt a nagyra nőtt terv, a szoros idejű valóság aztán már jóval átkarolhatóbb, két nap, Eperjesig mondjuk, és máris vissza. De és mindenképpen érintve, felderítve és megemésztve Szomolnokot.

Szomolnok. Szláv eredetű a patak neve, innen a városé is, gyanta meg szurok, ragacsos dolgokat sejtet az etimológia, a történelem meg ércbányákat, szivárgó cementvizet, vaspátot, kén- és vaskovandot, amiként a századelőn volt szokás mondani, bányalócaplatást, később kaszinót, távíróhivatalt. Komor nevét minden numizmatikus ismeri. Nagy, nehéz rézkrajcárokat nyomtak itt a Habsburg-császárok egy időben, jelzi is ezt rajtuk az S betű, amely, miként a városka ma, megkopott, ám

kicsinységében

is elegáns, kunkori

Ez irányú gyermeki tudásomat különösképpen értékelte első, ki tudja, honnan került felnőtt érmegyűjtő partnerem, Karcsi bácsi vagy éppenséggel Laci, Pécsváradról talán. Ültünk a kerek asztalnál, fölém hajolt, egyre szuszogva és közelebb, már-már átölelt, dicsérve tájékozottságomat és szegényes kis gyűjteményemet mindegyre csak. Ekkor anyám ránk nyitott, Karcsi - vagy éppenséggel Laci - bácsit vonata közeli visszaindulására figyelmeztette, ő pedig mély fájdalommal fúrta az enyémbe tekintetét. Nem értettem, miért nem volt anyámnak rokonszenves ez a tárt szívű ember, aki szívbemarkolóan előnyös feltételeket indítványozott egy ezüst román százezer lejes érme ellenértékeképpen. Aztán - évek, évek - vége lett a szakszerű gyűjteményépítésnek is, Szomolnok azonban zagyván hűvös titokként megmaradt.

Most tehát oda tartunk, Gömörön át Alsó-Szepesbe, faluról falura tisztelegve máris a hatvanas-hetvenes évek csehszlovák falusi vegyesbolt-építészetének összetéveszthetetlenül betongazdag emlékei előtt. Habár már Zsély (Zelovce) határában új időszámítást - és a fogyasztói igényeknek talán túlságosan is elébük vágó befektetői ambíciókat - jeleznek az Oáza bár megkopottságukban is trópusias, erős szélben talán zizegni is kész, mélyzöld műgyékény naperenyői.

Alsó-Sztregova felé már csak illendőségből is kitérőt teszünk: nem mintha bármi különös helyszellemi hevületben bízna az ember, hiszen irányító jelzés híján nemzeti tragédiaszerzőnk

rosszkedvű életének szűköcske színterén

máris túlhajt, egészen a meleg vizű strand bánatosan kopár, miközben szemlátomást elégedett vakációzók által lakott kempingjéig. Ám a kastély s mellette a büszke tornyú templom végül előkerülvén csinosnak bizonyul, különösképp fotogénnek mutatkozik egy vakablak, egy valódin belesve pedig felvillan még némi ódon bútorzat is.

Követelő asszonyszemélytől gyötört költőéleten, ilyen-olyan színek visszáján révülni azonban nincs idő, hiszen a lankadtan dombos Nógrád, talán Kis-Hont ez, ahol haladunk, hol még az érctől erezett, zord hegyek. Jöjjön hát az útikönyvünk szerzője által igencsak fumigált Losonc. Frissen állagmegóvott, tekintélyes zsinagógája állhatna akár csehebbül is a lakótelep-szorításba. Hogy főutcai polgárházai könnyű sétát érdemeltek volna, csak későn vesszük észre, és akkor már inkább előre haladunk, bedekkerünknek bátrabb kételkedést, elkövetkező látnivalóknak nagyobb, ámbár szeszéllyel súlyozott türelmet, erőteljesebb odafordulást fogadva meg.

Osgyán kisközség fölött komoran tekintélyes, halottszürke kastély dermed, fenntartva egyfajta állag itt is, kiegészített falak, rendbe tett tetőzet, viszont üres ablakok, tárt, sejtelmes kapualjak, miközben a bejárás szabad, csak lépcsők nincsenek, a feljárati boltívek portól csuszamlós tetején lehet emeletről emeletre hatolni, a távolról sem folytonos, félhomályos födém-szinteken át egészen a padlástérig. Vakolatmaradványokba karcolt személy- és nem túl rég divatos együttesnevek, meglepetésünkre viszont szar meg szemét szinte sehol, a láthatóan már szocialista, azóta viszont már fölhagyott istállóban is alig, csak kívül, a gazban esik jól a hugyozás.

És itt bukkan fel máris a majd csak erősödő, szorongatva kínzó vágy megtudni: milyen lehetett, de egészen pontosan

a hely elmúlt,

rejtélyes valósága

- hogyan, ki mindenkicsoda élt és miért éppen itt egykoron, Bebekek és más, hamis pénzt verő hatalmasok, majd husziták, kuruc és labanc hadak idején, és főleg miért időzött éppen itt, a Luzsénszkyak kastélyában Korponay Jánosné Géczy Júlia, a számítóan szerelmetes lőcsei fehér asszony. Lépkedünk sóváran, titkok csodálatos feltárulkozására vágyakozva mellékszárnytól saroktoronyig, tudván tudva: nemhogy válaszhoz, de még közelítő sejtéshez sem juthatunk. És hol van akkor még a tudás a pórnép, az egykori számos helyi fazekasok meg cserepesek nemzedékeinek egymásra következően hasonlatos és mégis, árnyalatokon át lassan más fajtájúvá forduló, minden bizonnyal nehéz, apró elemeiben azonban felfoghatatlanul tumultuózus életéről!

Hagyjuk is most Cinka Pannástul Sajógömört, fussunk keresztül a megszépült Rozsnyón, a büszke Krasznahorkából meg legyen elég a hevenyészett angolpark a vár alatt - még lejjebb, egy magyar ifjúsági táborozás során épp ottjártunk estéjén adták "Kerényi Imre rendezése nyomán" az István királyt -, s keljünk át sietve a Szepes-gömöri-érchegységen, szűkös, de jó erdei aszfaltúton, látni végre a célt, Szomolnokot, szlovák nevén Smolníkot.

Rejtélybe akkor botlik az utas, ha rejtélybe botolni akar. És a szándék immár tántoríthatatlan. Előzetes elképzelésektől tartózkodtunk, kitartóan, jóllehet szándéktalanul. A nagy ritkán mégis előbukkanó, homályos sejtelmek másfél század előtti, vélt képeket idéztek alacsony bányászházak nyomorúságos sorával, morva képesítésű, a németet s töredékesen a magyart is értő, rejtélyes származású bányamérnököt, afféle, magas körökbe pottyant szerelemgyereket. Német vezényleti nyelvre

parádézó, példás

erkölcsű, ámde jól ivó

bányász-rezeseket - s kell-e mondani, hogy mindennek porló nyomát sem leltük. Találtunk viszont némi műemléki védettséget, sisakos védőszentet kapualj felett, cseh időkbeli, nagyméretű postahivatalt, vajon miféle, nagy mennyiségű küldemények kezelésére, amikor semmi jele, hogy egészen eddig húzódott volna a régen megszűnt vasúti szárnyvonal. A posta mögött, kicsike, parkosított, de elhagyott füves terecske közepén apró csille, oldalán a felirat azt jelzi, hogy a bányászkodás alig két évtizede szűnt csak meg végleg. De ipari rom, semmibe vezető sínpár, cserjésből meredő rozsdás vasidom sehol. Mi lehetett itt, mikor, és most vajon mi van? Információkra, szóbeli érintkezésre nem törekszünk. Folyamatosan érleljük magunkban a bonyolódó talányt. Század eleji vaskeresztek, öntöttek és kovácsoltak szoroskodnak a temetőben, német és szlovák, ritkásan magyar nevek. Bányakapitányság, bányakamara volt itt, aztán dohánygyár lett a délceg épületekből s helyükön.

Domboldalba fúródó, felújított múlt századi középület felé sötétlő, nyitott szájú üreget fedeztünk fel egy vizesárok túlpartján. A főtéren pedig ott díszlik frissen, rózsaszínen a Marianna panzió, természetesen adódó éjszakai szálláshelyünk. Micsoda vajon ez az épület is, fogadó nyilván, évszázados fala mellé rég odaszervesült már a mellékhelyiségek újabb építésű, kétszintes tömbje.

Zavarunkban becherovkát iszunk, jóféle, nehéz barna sört a Marianna kapuja mellett, a vegyesbolti kirakat, ritkásan szobai létrára helyezett tisztító- és tisztálkodási szerek előterében, és más korok utasaira gondolunk, ahogy meghozzák az esti hűvöset az elfeketedő hegyek. Elvágyódunk valahonnan, ide, aztán szobánkba térünk a békésen öreg falépcsőkön, vastag, meleg falak között. Széles folyosón régi eszközök csinos, németes rendben. Tágas a szoba.

Szepesolaszin, Iglón, Dobsinán keresztül térünk másnap haza.

Kovácsy Tibor

szerző
Kovácsy Tibor
publikálva
2000/33. (08. 10.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...