Hárommilliós kárt okozott az Alkotás úti fasorban Mészáros Lőrinc cége

  • narancs.hu
  • 2023. július 13.

Lokál

Nem volt mechanikai favédelem és a Főkert szakembereit sem engedték be építkezési területre.

Egy keddi helyszíni szemle 3 milliós kárt állapított meg az Alkotás úti fasorban, ahol a Testnevelési Egyetem építése zajlik – írja a Telex.

Bardóczi Sándor, Budapest főtájépítésze a lapnak elmondta, a Főkert jelezte, hogy az Alkotás úti építkezéshez tartozó közterületen „elkezdték a fákat gyepálni, ezért kedden helyszíni szemlét tartottunk.” A kivitelező 2022 augusztusban hozzájárulást kért a közterületi vezetékcserékhez, amit kikötésekkel – a fasor megóvásának érdekében – meg is kaptak. A kivitelező ehhez képest szinte semmit sem tartott be: nem volt mechanikai favédelem, a Főkert szakembereit nem engedték az építkezési területre, hogy szakfelügyeletet tartsanak.

Négy Alkotás úti fa ennek eredményeként úgy megsérült, hogy a balesetveszély elhárítása érdekében mielőbb ki kell vágni őket.

Bardóczi közölte, a fasorban közel 3 millió forintos kár keletkezett, amit a helyszínen a Mészáros Lőrinc cégbirodalmához tartozó ZÁÉV Zrt. képviselői elismertek, és az erről készített jegyzőkönyvet aláírták. A főtájépítész emlékeztetett, ez az összeg eltörpül az építkezés költségei mellett, a város szempontjából azonban borzasztó eszmei és ökológiai kár a négy fa hiánya.

A sérült fákról Fonti Krisztina, a XII. kerületi önkormányzat alpolgármestere is beszámolt. Facebook-oldalán azt írta, a kerület rendkívül szigorúan szankcionálja az ilyen eseteket, a fák pótlása kötelező, és a hatósági eljárás is késedelem nélkül elindul.

☝️Egy helyszíni bejáráson kiderült, hogy a Testnevelési Egyetem területén folyó építkezés során az Alkotás út mentén...

Posted by Fonti Krisztina on Wednesday, July 12, 2023

A bejegyzésből az is kiderül, hogy az alpolgármesternek néhány nappal korábban azért kellett a helyszínre mennie, mert lakossági jelzés érkezett, hogy az ott dolgozó munkások nőket inzultálnak. A környéken élők arra is panaszkodtak, hogy a kivitelező nem tartja be a zajrendeletet, és a munkálatok során keletkezett koszt sem takarítja el a járdákról, úttestről.

(Címlapképünk forrása: Fonti Krisztina Facebook-oldala)

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk