„Az emberi hanyagság és kapzsiság természeti és emberi áldozataiért” – ez a felirat olvasható a Kolontáron mementóként meghagyott legszélső lakóház falán. Az emléktábla a 2010. október 4-én bekövetkezett legnagyobb magyarországi ipari és környezeti katasztrófára emlékeztet: a Mal Zrt. tulajdonában lévő Ajkai Timföldgyár egyik vörösiszap-tárolójának gátja átszakadt, és a több mint egymillió köbméternyi lezúduló zagy elöntötte Kolontár, Devecser és Somlóvásárhely mélyebben fekvő részeit (lásd: Mindent vitt, Magyar Narancs, 2010. október 14.)
Nincs bocsánat
A hétszázhatvan lakosú Kolontáron kilenc ember lelte halálát, köztük az anyja karjából kitépett csecsemő, a konyhában üldögélő nagymama, és a férfi, aki a bajba jutottakért áldozta az életét. Harminckét házat majdnem tetőig ért el a maró lúg, és aki azon a végzetes déli órában otthon tartózkodott, vagy meghalt, vagy súlyos égési sérüléseket szenvedett. Az emléktábla mondata az alapja a vörösiszap-katasztrófáról való gondolkodásnak Kolontáron, és nincs ez másképp a 4 kilométerre fekvő Devecserben sem, ahol egy haláleset történt és 275 házat tett lakhatatlanná a zagy.
A tragédiát okozó, jelenleg felszámolás alatt álló Mal Zrt. vezérigazgatója és 14 társa ellen hét éve folyik bírósági per. A 2016-ban meghozott felmentő ítéletet szabálytalanságokra hivatkozva 2017. elején hatályon kívül helyezte a Győri Ítélőtábla, majd hónapokon belül folytatódott a büntetőper a Győri Törvényszéken. Idén február 4-én a bíróság Bakonyi Zoltánt, a Mal Zrt. akkori vezetőjét – aki a vörösiszap kiömlésekor két éve állt a cég élén – két és fél év fogházbüntetésre ítélte közveszélyokozás, a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt. A másodrendű vádlottat, a cég műszaki vezérigazgató-helyettesét szintén letöltendő börtönbüntetésre ítélték, 2 évre. Nyolc vádlott felfüggesztett szabadságvesztést, illetve pénzbüntetést kapott, öt vádlottat pedig felmentettek. Az elítéltek védői felmentésért fellebbeztek, az ügyészség a büntetési tételek súlyosításáért.
„Egyszerűen, olyan nincs, hogy senkit ne ítéljenek el, senki ne legyen bűnös. Vétlen emberek haltak meg, hiányoznak a faluból. A főbűnösök se ússzák meg!” – ad villáminterjút a 2014-ben bezárt általános iskola előtt álldogáló férfi, az egyetlen ember, akivel péntek délben Kolontáron az utcán találkozunk. „Jó vicc lenne, két év tíz emberéletért! És a belügyminiszter úr kérdésére azóta se válaszolt senki, a bíróságon se” – fortyan fel újra, majd elviharzik a buszmegálló felé. (A férfi vélhetően a kolontári polgármester korábbi nyilatkozatára utalt, amelyben a polgármester az országos sajtónak felidézte: Pintér Sándor belügyminiszter a katasztrófa után a helyszínre érkezve megkérdezte, mikor volt utoljára ellenőrzés, mire a környezetvédelmi hatóság vezetője azt válaszolta: két héttel ezelőtt. A belügyminiszter erre azt kérdezte: a helyszínen is voltak vagy csak az íróasztal mellett aláírták a papírokat?)
Kolontáron az iszapkárosultak a víztározó melletti dombon épült Makovecz-lakóparkban kaptak házat és kezdhettek új életet. Tili Károly polgármester azt mondja, „amit anyagilag vissza lehetett pótolni, azt az állam visszapótolta”, de ettől még az emberek soha nem bocsátanak meg. Aki elveszített mindent egy pillanat alatt, az úgy érzi, az életét nem kapja vissza, bármennyivel kártalanítsák is utólag. „Mindezek mellett azt tudom mondani, hogy ez a falu ismét életképes, van munkalehetőség, Ajka mindössze 8 kilométerre van, naponta 47 busz áll meg, én azon dolgozom, hogy a község ne néptelenedjen el. Minden év október 4-én gyászmisét tartunk az áldozatokért, majd fáklyás felvonulással végigjárjuk a házhelyeket, ahol mécseseket helyeznek el, őrizzük a halottaink emlékét. A közösségünk érdeke mégis az, hogy az élet a normális kerékvágásban menjen tovább. Az iszapömlés után öt kisgyerekes család elköltözött, ez nagy érvágás volt, de 2014 után fordulat következett be, azóta 30 család költözött a faluba. Az önkormányzat olcsó telkeket ajánl a letelepedni szándékozóknak, és a régi házakra 100 ezer, az új házakra 400 ezer forint letelepedési hozzájárulást fizet – sorolja. A polgármester a legutóbbi ítéletről azt mondja: az érintett két településen tíz halott és kétszáz sérült volt, nagyon meglepődtek az emberek, hogy ezért csak ennyit lehet kapni. „Nem vagyok jogász, nem dönthetem el, jogos volt-e, de azt tudom, hogy az emberek többet vártak. Persze ez csak az első fok, nem tudjuk, mi lesz a végkimenetel.”
Kiöntöttek, nem kiöntöttek
A Kolontárt Devecserrel összekötő úton haladva bevillannak a réteken landolt tűzpiros ágyak, háztartási gépek és bálakötegek hajdani képei, de az éledező természet és a ragyogó napsütés valamelyest feledteti a nyolc és fél évvel ezelőtt történteket. Legalábbis Devecserig, mert ott ismét meglátjuk a 275 elöntött ház helyén kialakított óriási emlékparkot, amely igazából egy fával ritkásan beültetett füves terület három tó körül – ez maradt a Devecser egyharmadát kitevő alsó városrészből. Továbbhaladunk a város legmagasabb pontjára épült, a Leier téglagyárral szemközti 87 házból álló lakópark felé. A helyszín annak idején vitát váltott ki, hiszen sok iszapkárosultnak a jól termő kertjét, földjét odahagyva kellett átköltözni a szikes talajú magaslatra, ahol mindig fúj a szél, nagy a por, és amely távol esik a városközponttól. Egy Miklósként bemutatkozó, szatyrokat cipelő fiatal férfival szóba elegyedünk. Ajkán él panellakásban a családjával, de neki például annyira tetszik ez a lakópark, hogy már megegyezett a mostani tulajdonossal: havonta egyszer megcsinálja a nagybevásárlást neki, és ha lejár a tíz év, és utána tényleg eladhatja ezt a házat, segít majd neki a lejjebbi részen másikat találni. „A néni ki se mozdul, amióta itt lakik, csak őrlődik, azt mondja, hozzá reggeltől estig beragyogott a nap, itt meg olyan szűkek az ablakok, és hiába keresi a kivitelezőt, hogy végezzék el a javításokat, mert a ház túl gyorsan épült, most jönnek elő a hibák, azok csak széttárják a kezüket, hogy a javításokra nincsen keret. De szerintem igazából azt nem tudja megszokni, hogy nem gazdálkodhat. A régi helyen voltak gyümölcsfái, veteményese, tyúkjai, mindent megtermelt, itt meg állítólag nem terem semmi. Nekünk ez nem baj, nekünk elég lesz a fű, a cserepes virág, a gyerekeket ki lehet engedni a játszótérre, én megjavítom a házban a kisebb hibákat – sorolja a jövőbeli üzlet előnyeit.
A vörösiszap-károsultak többsége az össztársadalmi odafigyelés és segítségnyújtás ellenére is sérelmeket hordoz. Elsősorban azért, mert véleményük szerint a velük történt tragédia után megfosztották őket az önrendelkezési joguktól. Hiába gyűjtött nekik a társadalom 2,2 milliárdot az akkori Vidékfejlesztési Minisztérium javaslatára létrehozott kármentő alapba – elsősorban azért, hogy mielőbb normális lakhatási körülmények közé kerüljenek –, a kormány ahelyett, hogy a károsultak között felosztotta volna az összeadott pénzt, azt nagyrészt közcélokra, például az egészségkárosodások megelőzésére és a csaknem teljesen pusztává vált területek rekultivációjára használta. Kitörölhetetlenül megmaradt a fejekben a Magyar Igazságügyi Kamara által felkért szakértői csoport dicstelen munkálkodása: sokuk házát ugyanis jóval alacsonyabbra értékelték a valós forgalmi értéküknél, ami miatt a polgármester is panaszt tett.
Az állítólagos visszaélések, a vélt vagy valós igazságtalanságok is élénkek a közösségi emlékezetben. Többen nehezményezik, hogy azóta sem vizsgálták ki, mi lett „a rengeteg adománnyal, ami kézen-közön eltűnt, és sosem érkezett meg a devecseri károsultakhoz”, valamint az alkalmi fosztogatókat sem büntették meg. Az emberek tudni vélik, hogy bár nincs hivatalos adat, nőtt a daganatos betegségek száma, ami, mint mondják, nem csak a „kiöntötteket” érinti. Az is feszültségforrás lett, hogy a „nem kiöntöttek” házának értéke is csökkent az iszapkatasztrófa után, ám őket senki nem kárpótolta ezért. Egy korábban boltot üzemeltető férfi, aki mindenét elvesztette, arra panaszkodott, hogy a Torna-patak melletti Dankó-telep mintegy kétszáz lakója, függetlenül attól, milyen körülmények között laktak, mind használt házat vagy lakást kapott a városban, míg az ő 82 négyzetméteres, összkomfortos házát azért értékelték kevesebbre „a teljesen értéktelen Dankó utcai komfort nélkülinél”, mert kisebb területen fekszik.
Azok a kisvállalkozások, amelyek igazolták, hogy a tragédia utáni év első három hónapjában kisebb volt az árbevételük a korábbinál, egységesen kaptak ugyan 200 ezer forint támogatást, csakhogy azok a vállalkozók, akiknek az üzletét elöntötte a vörösiszap, teljesen bevétel nélkül maradtak. A lapunknak korábban is nyilatkozó Varga Ferenc azóta lebontott étterme a város egyik legforgalmasabb pontján, a Mol benzinkúttal szemben állt. Az áradás miatti első sokkot követte a második: a biztosító csak a számlával igazolt készlet után fizetett, mert a vállalkozás nem volt ipari kár ellen bebiztosítva, és így a devizahitellel terhelt házuk törlesztése is veszélybe került.
A férfi most elmondta, az árukészletre végül annyi kártérítést kaptak, amiből a ház törlesztőrészletét kifizették, a vállalkozásba tett munkájukat azonban nem egyenlítette ki senki. „Az állam vitathatatlanul sokat tett a károsultakért, de mi hiába próbáltunk utána Devecserben új helyen éttermet nyitni, a vevőköröm fele elköltözött, és az új hely nem is volt olyan forgalmas helyen, mint az előző, szóval pár hónap után bezártunk. Ezután Ajkán alapítottunk újabb vállalkozást: reggel megyünk, este jövünk, nemigen követjük, mi van Devecserben” – mondja. És nem tudja elfogadni, hogy „azok, akik az életemből elloptak nyolc évet, két évvel megússzák” – kommentálja az elsőfokú bírósági ítéletet.
A Marton és Társa Tüzép-telep tulajdonosának sem volt nagyobb szerencséje. Bár a vállalkozás a régi helyén működik, jogerős ítéletük van arról, hogy 5,4 millió forint kártérítésre jogosultak, mondja Marton Zoltán. Csakhogy az ítélet már a kártérítési procedúra után született, így „valahányszázadiknak” kerültek föl arra a 170 milliárdos követeléslistára, amelyen a bankok, a szállítók, a környezetvédelmi hatóság és még sokan mások megelőzik őket. „Nagyon kéne az a pénz, mert azóta sincs miből rendbehozni a Tüzép-telepünket, sok minden tönkrement akkor. A polgármester és én is folyamatosan bombázzuk a minisztériumot és Kovács Zoltán országgyűlési képviselőt, hogy lobbizzon értünk. Neki a parlamentben elő kéne hozni az ügyet, hiszen nem én tehetek róla, hogy ilyen sokára született ítélet, de ő csak azt mondja, hogy már nincs fedezet.”
Felszálló pályán
Habár a 2010-ben hatalomra került Orbán-kormány nem hagyta magára a tragédiát elszenvedett családokat, oly érzéketlenül avatkozott a szerencsétlenül járt emberek életébe, hogy a 2014-es önkormányzati választást a Fidesz elbukta Devecseren. A jobbikos Ferenczi Gábor lett a polgármester (2010-től országgyűlési képviselő volt, de 2014-ben nem jutott be újra.) Ferenczit jól ismerték korábban is Devecserben: ő szervezte 2012-ben azt a felvonulást, amelyen a Jobbik félkatonai szervezetekkel közösen menetelt végig a település azon utcáin, amelyben főként romák laktak. Azt is nyilatkozta, hogy „a helyi roma lakosság méltánytalanul jól járt a kártérítési összegekkel”. (Egy korábbi esélyegyenlőségi felmérés szerint Devecser majd’ 40 százaléka a cigány kisebbséghez tartozik.) 2014-ben tehát Ferenczi győzött a polgármester-választáson, majd miután 2016-ban feloszlatta magát a helyi képviselő-testület (lásd: Sodródva, Magyar Narancs, 2017. augusztus 3.), az emiatt kiírt időközi választást óriási fölénnyel nyerte meg 2017 októberében. Érdekes adat, hogy míg Ferenczi Gábor 1168 szavazatot kapott, az elsősorban a használtcikk-kereskedésből („lomizásból”) élő romák képviseletét korábban ellátó, közülük való Kozák János mindössze 19-et.
A polgármester optimista, szerinte végre felszálló ágba került a város. Az iszapkatasztrófa után az 5 ezer lakosból úgy 600-an elköltöztek, és ezzel jelentősen átalakult a város lakosságának szerkezete. „Inkább az értelmiségi és a tehetős családok kerestek új, egészségesebbnek vélt lakóhelyet, és helyettük szegényebb emberek jöttek, hiszen évekig olcsón lehetett itt ingatlanhoz jutni. 2014 óta azonban 30 százalékkal emelkedett az ingatlanok értéke, a korábban eladhatatlan, üresen maradt házakat is sorra vásárolják fel, megállt a lakosság csökkenése és beindultak új kisvállalkozások is.
Ferenczi Gábor még országgyűlési képviselőként tagja volt a vörösiszap-katasztrófát vizsgáló parlamenti bizottságnak. Szerinte az országos politika minden lehetséges módon beleavatkozott a folyamatokba, és nem növelte a károsultak igazságszolgáltatásba vetett hitét, amikor az eljárás során kiderült, politikusok vitték az elöntött helyszínekre először a szakvélemények készítőit. „Mintha szándékos lenne, hogy húzzák az időt, emellett úgy gondolom, nem ül mindenki a vádlottak padján, akinek ott lenne a helye” – mondja Ferenczi, aki idén nyáron kilépett a Jobbikból, és országos szinten a Mi Hazánk Mozgalom alapító tagjaként és alelnökeként folytatja. A 2016-ban hozott felmentő ítélet szerinte egész Devecsert sokkolta, de a mostani ítélettel sem állt helyre a helyi társadalom igazságérzete. Az emberek egyre fásultabban figyelik a jogi procedúrát, és „azt látják, nyolc és fél év alatt semmivel sem kerültünk közelebb az igazsághoz”. Búcsúzáskor megkérdezzük, indul-e az őszi önkormányzati választáson, amire igennel válaszol. Hozzáteszi: látja a mozgolódást a másik oldalon, de úgy ítéli meg, hogy az elvégzett munka alapján nőtt a támogatottsága, és a roma lakosság szavazataira is számít.
A polgármesteri hivatalt elhagyva visszamegyünk a szinte teljesen néptelen emlékparkba. Egy asszony hátrakulcsolt kézzel, magányosan rója az utat, nem néz semerre. Megszólítjuk; készséges, mint itt a legtöbb ember. A város másik végén vettek a férjével egy alig használt, nagy házat az iszapömlés után, de azt mondja, nincs energiájuk belakni, igaz, van néhány tő rózsája mutatóba. Ő csak itt, ezen a helyen nyugszik meg, mindig ide, a régi házba vágyik vissza, ezért egy héten többször idejön, és csak sétál körbe. „Zsuzsa néni. Kedves, írja csak meg, Zsuzsa néni kérdezi, hogy ha a fa és a fű megél itt, akkor az ember miért nem maradhatott a házában. Kérdezem én, ha van biciklis meg van űrhajózási kormánybiztos, miért nincs kormánybiztosa a mi tönkretett életünknek? Ennyi élet a semmibe ment, egy fényképem, egy kanalam nem maradt. Nekem a kertben folyamatosan termett az Elvira, utána a Florence, most elmegy úgy a nyár, hogy nem eszek egy szem epret. Ezt nem lehet pár év alatt lezárni, mintha meg se történt volna” – szakad ki az asszonyból a fájdalom, és érezzük, milyen érzéketlenség lenne most azzal jönni, hogy a vörösiszap által elöntött területeken legalább harminc évig nem termelhető élelmiszer.
| Nem vizsgálták
A magyar alumíniumipar nagyjából két év alatt, 1995 és 1997 között került magánkézbe. A Mal Zrt.-t, amely 2010-ben hazánk második legnagyobb alumíniumipari vállalkozása volt, a szerződések szerint mindössze 10 millió forintért privatizálták 1997-ben. A Mal elődje, a Hungalu Rt. elnöke ekkor Bakonyi Árpád volt, aki a privatizáció során a Mal Zrt. vezérigazgatója és egyben résztulajdonosa lett. Fia, Bakonyi Zoltán két évvel az iszapkatasztrófa előtt vette át a cég vezetését, ezért a katasztrófát vizsgáló parlamenti bizottság 2011-ben még Bakonyi Árpádot hallgatta meg. Ő a jegyzőkönyvek szerint azt állította, hogy a cégük jelentős, 4,9 milliárd forintos környezetvédelmi ráfordítást végzett el. Szerinte az 1980–81-es, nem elég körültekintő helykiválasztás okozta a talajcsúszást. A tározókazettát a 80-as évek végén kezdték építeni, a végleges építési engedélyt 1995-ben kapta meg a cég, míg az ajkai magánosításra 1997 nyarán került sor. A Mal Zrt. a vörösiszap-katasztrófáig 6 ezer embert foglalkoztatott. Az esetről Simon Gergely környezetkémikus, a Greenpeace vegyianyag-szakértője korábban azt nyilatkozta: a katasztrófa fő oka az volt, hogy megfelelő hatósági ellenőrzés hiányában az ajkai vörösiszap-tározó X. kazettájában lényegesen több lúgos vörösiszapos folyadékot tároltak, mint amennyire a cég engedélye szólt. Annak pedig, hogy a baleset ilyen sok emberi sérüléssel és egyes esetekben halálesettel is járt, az az oka, hogy az anyag lúgossága – szintén megfelelő hatósági ellenőrzés hiányában – százszorosan meghaladta a veszélyességi értéket. Ezek felvetik a hatóságok felelősségét, amelyet azonban a bírósági eljárás azóta sem vizsgált. Simon szerint ahhoz, hogy a jövőben Magyarország elkerülhesse a hasonló katasztrófákat, független és hatékony hatóságokra van szükség, valamint olyan erős és működő jogszabályokra, amelyekkel biztosítható a környezetvédelem legfontosabb alapelve: az, hogy a szennyező fizet. A Mal Zrt. vezetőinek felelősségét megállapító parlamenti vizsgálóbizottság jelentését 2012 márciusában határozat formájában elfogadta az Országgyűlés, de ez nem befolyásolta a büntetőeljárást. |
