Ideiglenesen bezárták a debreceni repülőteret

  • narancs.hu
  • 2024. július 12.

Lokál

A hőség tönkretette a kifutópályát, a hiba kijavítása legalább egy hét.

A kifutópálya állapota miatt ideiglenesen bezárták a debreceni repülőteret – közölte a repülőtér csütörtök este az MTI-vel.

A repülőtér közleménye szerint a csütörtök este 18 órakor végzett futópálya ellenőrzés során munkatársaik olyan hibát észleltek a pálya felületén (a tartósan fennálló magas hőmérséklet miatt), amelynek következtében – a legmagasabb szintű repülésbiztonsági előírásokat szem előtt tartva – a hiba kijavításáig a debreceni nemzetközi repülőtér ideiglenes bezárása mellett döntöttek.

A hiba kijavítása az időjárástól függően legalább egy hetet vesz igénybe.

Az ideiglenes zárásról minden menetrendszeri és charter járatot működtető partner légitársaságot tájékoztattak, hogy mielőbb meghozhassák a járatok átütemezésével kapcsolatos döntéseket és erről az utasokat is tájékoztathassák. A Debrecenből induló és oda érkező utasokat arra kérik, hogy a járataikkal kapcsolatos információkról tájékozódjanak a légitársaságoknál, illetve az utazási irodáknál.

(Címlapképünkön: Munkások dolgoznak a Debrecen Nemzetközi Repülőtér kifutópályáján 2022. október 4-én. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.

Aki a hidegből jött

Bizonyára a titkosszolgálatok működése iránti nem szűnő érdeklődés is magyarázza, miért jelenik meg oly sok e tárgyba tartozó elemzés, átfogó történeti munka, esettanulmány, memoár, forrásközlés.