Kárpátok bércei

  • 1997. július 17.

Lokál

Van már itt minden, virsli, vurstli, páternoszter, lufi, rossz emlékű múlt és posztkommunista jelen, de egy igazi mini-Kárpát-medence, na, az nincs. Pedig ha lenne, fellendülne ez a pesszimizmusba süllyedt bolhafészek - csak az a Kárpát-zanza hiányzik nagyon.

A szerk.

Van már itt minden, virsli, vurstli, páternoszter, lufi, rossz emlékű múlt és posztkommunista jelen, de egy igazi mini-Kárpát-medence, na, az nincs. Pedig ha lenne, fellendülne ez a pesszimizmusba süllyedt bolhafészek - csak az a Kárpát-zanza hiányzik nagyon.

Az ötlet az olaszországi Rimini városából származik, vagy honnan: ott egy helyen meg lehet nézni az összes olasz nevezetesség makettjét, azt a nagy kerek izét, ahol oroszlánok vetélkedtek a keresztényekkel, a ferde tornyot, amiről a pizza a nevét kapta, a velencei gondolás csatornákat, egyszóval mindent, talán még a bibionei strandot és a tarvisiói bőráruboltot is. Az úgynevezett ötletgazda - aki egy pécsi egyetemi tanárember egyébként - egy ilyet álmodott meg magyarba, a Balaton közelébe: mű Magyarország, mű Parlament és Kárpátok, debreceni nagytemplom és persze: a pozsonyi vár makettje, kolozsvári szalonna. És hogy az irredentizmus vádja ne érhesse őket: egy kis Bécs, egy szelet Lengyelország. Turistacsalogató látványosságnak szánják, amúgy.

Mindez olyan szörnyen hangzik, hogy nem is érdemel jobbat, aki erre befizet.

És evvel nem is kellene foglalkoznunk, ha a fentiek nem A Hét című tévéműsorban hangzottak volna el. A riport megszólaltatta az ötletgazdát, a polgármestert, aki összekuporgatta a hetven hektárt, és az Alapítvány (mert az is van már) rendelkezésére bocsátotta kilencvenkilenc évre, egy forint ellenében, megszólaltak a falubeliek, akik alig várják (vagy nem hallottak róla), sőt még Világosi Gábor (BM) is megszólalt. Mindenki nagyon örül.

De: örömünk nem lehet felhőtlen, mer´ van ám baj is. Ott az a nagy terület, és el kellene kezdeni a földmunkákat, pénz még sehol. Azaz adott már a megyei közgyűlés is, meg ez-és-az, de keveset; az egyik mikro-kárpáti szerint állami támogatás nélkül a vállalkozás elképzelhetetlen. Potom egymilliárdból megépülhetne ez a vonzó terv. És persze A Hét riportere nem kérdezte, vajh mi a lomposé´ adjon erre pénzt az állam.

Pedig mintha ez lenne a valódi sztori: már megint egy maroknyi ámokfutó dörömböl a kapun és pénzt kér, már megint állami segítséget várnak egy olyan vállalkozás beindítására, ami enyhén szólva magánügy; jobb helyen az ötletet papírra vetik - az egyik fecnit költség-haszon elemzésnek hívják -, és ha életképesnek tűnik, akkor kölcsönök, társtulajdonosok, szabad pénzforrások felkutatásába kezdenek. És vállalkoznak, aminek alapja a kockázat, bizony. A vállalkozásba bele is lehet bukni, a kölcsönöket, fájdalom, meg kell adni.

Ezek az - egyébként nyilván jóakaró és derék - emberek is (is, mert a jelenség nem rendkívüli) most a mi pénzünkre, az önök pénzére pályáznak, adóforintjainkból valósítanák meg álmaikat. És lehet, nem értik, mi a baj, jót akarnak ők; elképzelhető, hogy az államnak adnák az egész Kárpát-medence kócerájt - és nagyon haragudni fognak arra, aki azt mondja: erre egy fillér állami pénzt nem szabad költeni.

Mert a mini-Kárpát-medence a turistáknak és a piacnak kell - ha egyáltalán -; nekünk és az államnak nincs közünk hozzá.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.