Kiebrudalták Simicska embereit a Várból

  • narancs.hu
  • 2017. július 2.

Lokál

Nem lehet csak úgy nézelődni, tessék engedélyt hozni. Ja, hogy ez közterület? Akkor is!

A Hír Tv munkatársai az épülő Miniszterelnökségről szerettek volna felvételeket készíteni, csakhogy szemfüles készenlétis rendőrök időben kiszúrták, hogy ők nem a királyi propagandától érkeztek, ezért igazoltatták őket, majd forgatási engedélyt kértek tőlük – írja a hvg.hu. Hiába mondta a két tévés, hogy közterületen vannak, és nincs szükség ilyen engedélyre, még sajtóigazolványt is kértek tőlük.

A védelem hű katonái arra hivatkozva igazoltatták a sajtómunkásokat, hogy a Karmelita kolostor most már kiemelt objektumnak számít, tehát már ránézni sem lehet…

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.