Lakossági konzultáció során dőlhet el, Stephen Hawking vagy más tudományos híresség portréja legyen az új ötven fontos bankón

  • narancs.hu
  • 2018. november 4.

Lokál

A Bank of England tényleg várja az ötleteket.

Mark Carney, a brit jegybank kormányzója a londoni tudománytörténeti múzeumban hirdette meg a bankjegy-portré nevezési programot, tekintettel arra, hogy az újjászülető bankó a tervek szerint valamely tudományos híresség portréját viseli majd.

A Bank of England által kidolgozott feltételrendszer előírja, hogy valóságos személyről lehet csak szó, vagyis nem szerepelhet az új ötvenesen például kitalált regényalak, de nem választható élő személy sem. Ez utóbbi olyan általános szabály a brit készpénzállomány tervezésében, amely alól az egyetlen kivétel nyilván (az aktuális uralkodó) II. Erzsébet királynő, hiszen a brit fontbankók mindegyik címletének egyik oldalán az ő portréja szerepel.

£50 note character nomination - Think Science!

Egy sor kritérium szerint fontos az is, hogy olyan tudományos híresség kerüljön az új 50 fontosra, aki nem volt megosztó személyiség, tevékenysége gondolatformáló, innovatív, kiemelkedő volt, és az Egyesült Királyság alapértékeit tükrözte.

A Bank of England pályázati kiírása szerint mindezek figyelembevételével bárki jelölhető a tudomány bármely területéről, beleértve a csillagászatot, a biológiát, a biotechnológiát, a kémiát, a mérnöki tudományokat, a matematikát, a fizikát, az orvosi kutatást, a technológiai kutatási területeket vagy éppen a zoológiát.

Komoly esélyesként tartják számon az idén tavasszal meghalt Stephen Hawkingot, de Ada Lovelace angol matematikus, aki a világ első programozója volt szintén jó eséllyel köt majd ki a bankjegyen.

Az 50 fontos a legmagasabb címletű brit bankjegy, a hétköznapi bankjegyforgalomban igen ritkán lehet vele találkozni.

A Bank of England két éve indította el a brit készpénzállomány teljes megújítását, és már forgalomban vannak az új öt- és tízfontos bankjegyek.

Az ötfontoson Sir Winston Churchill néhai miniszterelnök, az új tízesen a világszerte rendkívül népszerű, 1817-ben elhunyt angol írónő, Jane Austen portréja látható.

A Bank of England jövőre dönt arról, hogy kinek a portréja szerepeljen az új ötvenesen.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.