Megbüntették a VIII. kerületet a közétkeztetési szerződése miatt

  • MTI/narancs.hu
  • 2020. június 30.

Lokál

Most bezzeg büntetett a hatóság.

Ötvenmillió forint bírságot szabott ki a VIII. kerületi önkormányzatra a Közbeszerzési Hatóság, mert többszörösen jogsértőnek találta azt a szerződést, amelyet Pikó András kerületi polgármester "a veszélyhelyzet utolsó napjait kihasználva" közétkeztetési szolgáltatás ellátására kötött egy céggel.

A döntésről Szilágyi Demeter, a Fidesz józsefvárosi képviselője beszélt kedden egy sajtótájékoztatón, és azt mondta: a hatóság a döntést azzal indokolta, hogy nem érvényesültek azok a közbeszerzési alapelvek, amelyek szerint átláthatónak és többszereplősnek kell lennie az eljárásnak. Az eljárásra csak egy ajánlattevőt hívtak meg, és elmondása szerint az is jogsértő volt, hogy az eljárás a nyilvánosság teljes kizárásával történt.

Hozzátette: a szolgáltatásban résztvevő cég is ötmillió forintos bírságot kapott.

Az Index azt írja, valójában egy átmeneti megbízásról volt szó, amíg az önkormányzat nem zárja le a még kiírás előtt lévő új közbeszerzési pályázatát a közétkeztetésről.

2015-ben ugyanis a még fideszes vezetés alatt álló önkormányzat közétkeztetési pályázatán a Pensio Kft. nyert, amely 2019 augusztusában – két hónappal az önkormányzati választások előtt – üzletág átruházással a megbízást a Klassz Menza Kft.-nek adta át. A szerződés ekkor már határozatlan időre szólt.

A Klassz Menza Kft. a járványügyi helyzet kezdetén 8 százalékos díjemelési igényt jelzett az önkormányzat felé, amely arra jutott, hogy a cég áremelési igénye a szerződésben foglaltaknál magasabb, ráadásul jogszerűtlen, hogy az üzletág átruházási szerződés alapján határozatlan időre kapta meg a feladatot.

Az önkormányzatnak azonban folyamatos ellátási kötelezettsége van, az új közbeszerzés lezárásáig hónapok telhetnek el, így gondoskodni kellett átmeneti megoldásról. Az átmeneti időszakra az önkormányzat az Eurest Kft.-vel kötött szerződést 266 millió forint értékig, amely nagyjából a közétkeztetés éves költségének negyede.

Békési Zsuzsa, a kerületi önkormányzat szóvivője a lapnak azt mondta, nem igaz, hogy az Eurestnek ne lett volna közétkeztetési tapasztalata, és egyébként sem tolonganak az ágazatban azok a cégek, amelyek hirtelen beugorva képesek lettek volna ilyen tételben ellátni a közétkeztetési feladatot. A büntetési tétel pedig a jelen helyzetben nem kevés.

Fellebbezni nem lehet a határozat ellen, polgári bíróságon lehet megtámadni, ám ettől függetlenül a büntetést 15 napon belül be kell fizetni. Az önkormányzat a tervek szerint jogi úton jelzi a határozattal szembeni fenntartásait, és várhatóan bírósághoz fordul.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.