Házfoglalás és rendőrök az Üres Lakások Menetén

Lokál

Nem várt fordulat a negyedik Üres Lakások Menetén: a városi demonstratív séta után egy VI. kerületi házfoglalási akció következett. A lakhatási válság megoldásának alternatíváit keresve valami elkezdődött.

Felelős lakáspolitikát és az üresen álló ingatlanok szociális és lakhatási célú hasznosítását követelve vonultak tegnap negyedik alkalommal az Üres Lakások Menetén. Dobolva, énekelve, skandálva demonstráltak aktivisták, érintettek és szimpatizánsok. (A tavalyi akcióról itt olvashat.) A Város Mindenkié (AVM) által rendezett séta ezúttal a II. János Pál pápa – leánykori nevén Köztársaság – térről indult, majd a Rákóczi úton, a Blaha Lujza téren, a Klauzál utcán keresztül folytatódott. Ezt követően az Almássy térig, és a Vörösmarty utcán át a Hunyadi térig tartott a felvonulás. Közben meg-megállt a kisebb méretű tömeg, és egy-egy AVM-es aktivista mondott rövid beszédet.

false

 

Fotó: Németh Dániel

Nem ingyenlakást akarunk!

Miklós, aki a menetindító beszédet tartotta, hat éve hajléktalan. Szállón lakik, ahol nemcsak sorstársakkal, de az ellátórendszer működéséből adódóan hatlábú lényekkel is találkozik. Szerinte a hatalom célja a hajléktalan emberek eltüntetése az utcákról, amit az ellátórendszerbe kényszerítéssel érnek el.

„Hárommillió ember mélyszegénységben él. Ez milyen demokrácia? Ez nem demokrácia, hanem Magyarország” – kezdte hevesen egy másik AVM-es, aki arról mesélt, hogy látássérültként „soha a büdös életben” nem lesz lakása, és hogy az emberek alapvetően azt sem hiszik el, hogy szemproblémája miatt fogyatékkal élő, mert a fehér botjáról csupán azt hiszik, a könnyebb koldulás érdekében használt eszköz.

false

 

Fotó: Németh Dániel

Erdőhegyi Márta arról beszélt, hogy fiatalként nagyon nehéz volt a saját lábára állnia, mert senki sem tudta támogatni. Most is nehéz helyzetben van, de több olyan ismerőse is akad, akik állami gondozottként vagy anyaotthonban élve szintén mindennap azzal néznek szembe, hogy „lehet, holnap nem lesz egy hely, ahol aludhatnak”.

Az Üres Lakások Menetén ezúttal néhány politikus is részt vett: Karácsony Gergely és Szabó Tímea mellett Falus Ferenc is feltűnt, aki ezúttal szemlátomást nem véletlenül keveredett a tömeg közé, hanem kifejezetten kereste a résztvevők társaságát. Igaz, nem sokáig tartott az érdeklődés vagy a lelkesedés a részükről, hamar leléptek.

A doboló menet hangulatát a Bennfentes Kívülállók Közkórusa színesítette, akik a beszédeket követően lakhatási válságukkal kapcsolatos dalaikat énekelték; a Tiszta szívvel, a Tavaszi szél és a Boci, boci tarka dallamán szóltak a tematikus énekek. De bárki jogkövetkezmények nélkül krétával rajzolhatott vagy üzenhetett is a városlakóknak, a döntéshozóknak.

false

 

Fotó: Németh Dániel

Idén újra adatgyűjtésbe fogott az AVM, az önkormányzati szociálisbérlakás-állományról készítettek összefoglalót. Ebből többek között az derül ki, hogy 31 473 szociális bérlakás van a fővárosban, amelyek többsége komfortos vagy összkomfortos. Ezek közül legalább 3652 önkormányzati bérlakás üresen áll, kihasználatlanul. (A 2014-es adatgyűjtés eredménye itt elérhető.)

Foglaljatok helyet!

A menet végén ki-ki elindult hazafelé, azonban néhány szervező a Hunyadi térről a Benczúr utcába vezetett egy másik kisebb csoportot, ahol a 4-es szám alatt egy több mint húsz éve üresen álló házat közösen foglaltak el aktivisták és szimpatizánsok. A ház már némiképp „be volt rendezve”, hiszen a cél az volt, hogy a résztvevők megmutassák, milyen lehetőségek rejlenek egy üres épület hasznosításában.

false

 

Fotó: Németh Dániel

A házban programokat (közös éneklést, előadásokat, beszélgetéseket) szerveztek, amelyek részben megvalósultak, miután bárki kedvére körülnézhetett az elhanyagolt, de egészen szép épületben. Az 1897-ben épült ház egyébként magánlakás volt, lakott benne görög származású herceg, de volt magánszanatórium és gyerekkórház is – derül ki az Orvosi Hetilap egyik 1998-as cikkéből, amit a helyszíni felvilágosításon kaptunk. Az épület jól példázza a rendszerváltás utáni önkormányzati ingatlanvagyon sorsát, mert a műemléki környezetben álló ingatlan 2002 óta egy offshore cég tulajdona. Az 1995-től üresen álló ház tulajdonosa a Finimim Ingatlanforgalmazó és Tanácsadó Kft., amit a Virgin-szigeteken bejegyzett Amos Overseas Ltd. birtokol.

false

 

Fotó: Németh Dániel

A cég terveiről nincs nyilvánosan elérhető információ, de feltételezhető, hogy az épületet nem lakhatási vagy szociális célra fogják hasznosítani – az elmúlt, több mint 10 évben sem ezt tették –, viszont magára hagyva egyre rosszabb állapotba kerül. Az elmúlt évtizedekben Budapesten több száz, ingatlanbefektető tulajdonában lévő vagy önkormányzati tulajdonú lakóépület, és szociális intézmény jutott hasonló sorsra.

false

 

Fotó: Németh Dániel

A házfoglalást követően, a bejárás és a programok megkezdése után nem sokkal megjelentek a rendőrök is. Várták őket a szervezők, valószínűleg az egyik szomszéd jelentette be, hogy „zajonganak” az üresen álló épületben. Ekkorra már kifeszítették a ház utcafronti ablakaiba azt a hatalmas feliratot, ami kétértelmű cselekvésre buzdított: „Foglaljatok helyet!”

false

 

Fotó: Németh Dániel

Nagy erőkkel vonultak ki a rend őrei, de intézkedés gyakorlatilag nem történt. Először megpróbálták az aktivistákat a ház szerintük életveszélyesnek ítélt állapotával megijeszteni, majd egy olyan hatósági szakvéleményt mutattak a házfoglalást kezdeményezőknek, amely egészen véletlenül szeptember 24-én, azaz 4 napja született: ebben egy szakértő megfogalmazta, mi a probléma a házzal.

false

 

Fotó: Németh Dániel

Ennek nyomán született szeptember 26-án, azaz két napja egy hatósági határozat, amelyben kötelezték a tulajdonost, hogy milyen felújítási munkálatokat kell elvégeznie. Miután az aktivisták tisztában voltak a jogaikkal, nem ültek fel semmilyen rendőri agitációnak. Így a rendőrök kihívták a tűzoltókat, akik megállapították, hogy a ház azon részei, amelyet elfoglaltak, nem életveszélyesek.

false

 

Fotó: Németh Dániel

Mindenki azt várta, hogy a rendőrség közbenjárásával megkezdődik a várva várt intézkedés, de kiderült, csupán a tulajdonos képviselőjének felszólításával kezdhetnek hasonló akcióba. A konfrontáció így elmaradt, az aktivistákból és szimpatizánsokból álló csoport pedig úgy határozott, hogy a városháza elé vonulva fejezik be a demonstrációt. Este nyolc óra után a fővárosi önkormányzat épülete előtt átadták az üzenetüket – azaz ott hagytak egy boríték formájú molinót – Tarlós Istvánnak és a főpolgármester-jelölteknek: „Rossz megoldás = eladás. Jó megoldás = bérlakás.”

Október 12-ig, az önkormányzati választásokig még bárkinek számtalan lehetősége van vagy lehet „helyet foglalni”. Lesz, aki nem hagyja abba, nem hagyja annyiban.

false

 

Fotó: Németh Dániel


false

Fotó: Németh Dániel

false

Fotó: Németh Dániel

false

 

Fotó: Németh Dániel


Figyelmébe ajánljuk