Útmutató miniszterelnököknek: úgy kell levegőnek nézni a mozgáskorlátozottakat, ahogy Orbán csinálja

  • narancs.hu
  • 2018. január 30.

Lokál

Megint írtak neki, hátha majd most.

Nem érkezett válasz novemberi megkeresésükre, ezért ismét levélben fordult Orbán Viktorhoz a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége. Az érdekvédelmi szervezet arra kéri a miniszterelnököt, hogy a kormány biztosítsa a 3-as metró teljes akadálymentesítéséhez szükséges többletforrást.

Hátha a második levél alkalmával legalább válaszra méltatja a szervezetet.

A kormány 137,5 milliárd forintot fordít a hármas metró felújítására, ebből azonban csak 12 megálló akadálymentesítésére futja.

(Népszava)

(Leadkép: Önállóan lakni – közösségben élni)

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után.