Nyári menetrendre áll át a BKV, vigyázni kell az erőforrásokra
Screenshot_2020-03-18_at_18.09.10.png

Nyári menetrendre áll át a BKV, vigyázni kell az erőforrásokra

  • Narancs.hu/MTI
  • 2020. március 18.

Lokál

Karácsony Gergely hónapokig tartó válsághelyzetre készül.

Csütörtöktől nyári menetrendre áll át a BKV, közölte Karácsony Gergely. Facebookon közvetített beszédében a főpolgármester azt mondta, arra számítanak, hónapokon keresztül fennmarad a válsághelyzet, ezért „be kell osztanunk az erőnket“, és amúgy is csökkent a közösségi közlekedés igénybevétele.

Az idősek ellátása és a közétkeztetés viszont kerületi hatáskör.

Felkészülnek arra is, ha a koronavírus-járvány miatt karantént kell kialakítani hajléktalan embereknek. Karácsony arról beszélt: a hajléktalanok között különösen sokan vannak olyanok, akiket a járvány súlyosan érinthet, hiszen az átlagnál idősebbek és rosszabb az egészségi állapotuk, ezért a főváros a kormánnyal együttműködve bővíti „azokat a helyiségeket, ahol a hajléktalan embereknek szállást biztosítanak“. Arra is készülnek, hogy sátrakat állítanak majd fel, ahol el tudják különíteni azokat, akiket "érint a járvány" - mondta.

A főpolgármester szólt arról is: a budapesti regisztrált álláskeresők továbbra is ingyen utazhatnak a BKV járatain. Mivel pedig az ehhez szükséges, havonta kiváltandó igazolás beszerzése "sok személyes kontaktussal jár", az előző hónapban kiállított igazolással is ki lehet váltani a havi bérletet.

Tüttő Kata főpolgármester-helyettes pedig arról beszélt, hogy a közszolgáltatások állapotát folyamatosan ellenőrzik, és ameddig lehet biztosítják azokat. Budapest saját forrásokból is próbál védőfelszerelést biztosítani az egészségügyi dolgozóknak, és hangsúlyozottan arra kérnek mindenkit, hogy csak különösen indokolt esetben keressék fel a háziorvost.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.