Nyárias meleg lesz az idő szombaton, néhol záporokkal

  • narancs.hu
  • 2024. április 6.

Lokál

27 Celsius-fokig is felkúszhat a hőmérséklet. 

Április 6-án, szombaton napközben a vastagabb, zártabb felhőtakaró kelet, délkelet felé elhagyja az országot, mögötte főleg délutántól egyre nagyobb területen napos, fátyolfelhős időre van kilátás – írja a Kiderül. Az északkeleti tájakon kevés helyen valószínű eső, zápor. A nyugatias szél időnként megélénkül.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 27 fok között alakul, de a legtovább felhős keleti tájakon néhol ennél pár fokkal hűvösebb maradhat az idő.

Késő estére 12 és 19 fok közé csökken a hőmérséklet.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.