Prágában letakartattak egy vitatott megítélésű háborús emlékművet

  • narancs.hu
  • 2019. augusztus 30.

Lokál

Ivan Konyev szovjet marsall szobra olyan indulatokat vált ki a lakosságból, hogy valószínűleg más helyre fog kerülni.

Letakartatta Ivan Konyev szovjet marsallnak, a Prágát a náci megszállás alól 1945 májusában felszabadító első ukrán front parancsnokának köztéri szobrát pénteken a cseh főváros illetékes kerületének polgármesteri hivatala.

A cseh közéletben és a cseh-orosz kapcsolatokban is éles vitákat kiváltó emlékmű letakarását Ondrej Srámek, a 6. kerület polgármesteri hivatalának szóvivője azzal indokolta, hogy a szobrot, amelyet az utóbbi években több ízben is vörös festékkel öntöttek le, meg akarják védeni az újabb támadások elől.

Az állványzatra szerelt ponyva azonban alig két órán át bírta ki, mert egy ismeretlen személy leszakította. A hatóságok közölték, hogy estig a szobrot újra letakarják.

"Az emlékmű addig marad letakarva, míg nem rendeződik véglegesen az a vita, hogy hol is legyen. A mostani eset is mutatja, hogy milyen indulatokat kelt a szobor" - pontosította a polgármesteri hivatal álláspontját a szóvivő. Megjegyezte, hogy a ponyva leszakítását már vizsgálja a rendőrség. A polgármesteri hivatal szeretné, ha a szobor máshová, lehetőleg a szovjet nagykövetség kertjébe kerülne.

Ivan Konyev marsall a Vörös Hadsereg első ukrán frontjának parancsnoka volt, amelynek katonái 1945 május 9-én felszabadították Prágát a náci megszállás alól.

A prágai Konyev-szobrot legutóbb a múlt héten öntötte le vörös festékkel egy ismeretlen elkövető, s azt írta rá, hogy "vérengző", "sosem felejtünk", illetve az 1956, 1961 és az 1968-as évszámokat a korabeli magyarországi, berlini és csehszlovákiai eseményekre célozva. Ivan Konyev irányította ugyanis Magyarországon az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését, s több cseh forrás szerint 1968-ban részt vett a Varsói Szerződés hadseregeinek augusztusi bevonulását előkészítő hírszerző akciókban. A szobrot néhány napja önkéntesek megtisztították a festéktől.

Ivan Konyev marsall szobrát 1980. május 9-én állították fel a prágai Dejvická téren. A rövid eredeti felirat arra emlékeztette a közvéleményt, hogy a marsall volt a Vörös Hadsereg Prágát felszabadító egységeinek főparancsnoka.

A prágai 6. kerület polgármesteri hivatala tavaly augusztusban, a Varsói Szerződés hadseregei csehszlovákiai bevonulásának 50. évfordulója alkalmával a régi tábla mellé egy újat is elhelyezett, amelyen a marsall 1956-os magyarországi, 1961-es berlini és 1968-as csehszlovákiai szerepére is emlékeztetnek.

A prágai szovjet nagykövetség, valamint a cseh történészek és a sajtó egy része is helytelenítették a kiegészítő táblát, mert szerintük a szobor Konyev 1945-ös szerepére emlékeztet, s nincs összefüggésben későbbi szerepvállalásaival.

A Konyev-szobor körüli események éles vitákat váltottak ki a cseh-orosz kapcsolatokban is. Több prágai sajtóvélemény szerint egyebek között ez is az oka annak, hogy az orosz fél Szibériában akadályozza a cseheket abban, hogy megfelelő emlékműveket emelhessenek a csehszlovák légióknak, amelyek az első világháború idején komoly szerepet játszottak Csehszlovákia megalakulásában.

MTI

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.