Rengeteg helyen okozott kárt az éjszakai vihar

  • MTI/narancs.hu
  • 2021. július 17.

Lokál

Sokan csak reggel vették észre a pusztítást.

Sok helyen dolgoznak a tűzoltók a vihar okozta károk felszámolásán: többfelé az erős szél faágakat tört le, fák dőltek ki, máshol a felgyülemlett esővíz okozott gondot - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője szombaton.

Mukics Dániel elmondta: országszerte csaknem 90 esethez riasztották a tűzoltókat a vihar miatt. Sokan csak reggel észlelték az éjjeli vihar okozta károkat, így jelenleg is csaknem 100 helyszínen dolgoznak a tűzoltók.

A legtöbb riasztásuk Szabolcs-Szatmár-Bereg, Csongrád-Csanád és Hajdú-Bihar megyében volt. Jellemzően az erős szél okozott károkat, faágak törtek le, fák dőltek ki. Emellett több helyen a felgyülemlett esővíz okozott gondot. Bács-Kiskun megyében több épületből kellett kiszivattyúzniuk a vizet.

Mukics Dániel felhívta a figyelmet a "villámárvíz" veszélyére is. Kiemelte: ha az úton összegyűlik, hömpölyög az esővíz, gyalogosan, kerékpárral és autóval se keljenek át rajta. Néhány centiméteres víz is képes ledönteni az embert a lábáról. A térdig érő vízfolyás pedig autókat is el tud sodorni. Autóval azért sem tanácsos áthajtani a hömpölygő vízen, mert ha az autó légszűrőjébe víz került, az tönkremegy és az autó leáll - mondta.

Az OKF szóvivője ismét azt kérte, mindenki figyelje a meteorológiai szolgálat figyelmeztetéseit, riasztásait.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelzése szerint az egész országra figyelmeztetéseket adtak ki a zivatar és a felhőszakadás veszélye miatt is. Az ország nagyobb részén a felhőszakadás veszélye miatt másodfokú figyelmeztetés van érvényben. Ezeken a helyeken akár 50 milliméternyinél is több eső hullhat.

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”

Kamukéró

A lakástámogatási program a Fidesz-kormányok nagy találmánya. Ha az embereknek nincs pénzük lakást venni, akkor adjunk nekik támogatott hitelt – nagyjából ez a minta huszonöt éve.

„Így változik meg a világrend”

Miért tört előre a populista jobboldal a nyugati világban, és hogyan alakította át Kelet-Európát? Milyen társadalmi változások, milyen félelmek adták a hajtóerejét, és milyen tartalékai vannak? És a liberális demokráciának? A tájhaza egyik legeredetibb politikai gondolkodóját kérdeztük.

Nemtelen helyzetben

Egy hónapja éhségsztrájkol a vizsgálati fogságban Budapesten a német szélsőbaloldali aktivista, Maja T. A német média kifogásolja az ellene folyó eljárás és fogva tartásának körülményeit.