Sci-fi fesztivál Salgótarjánban: Makkal álmodik

Lokál

Salgótarján, sci-fi fesztivál, Darth Vader - ez együtt így szinte már túl sok is ahhoz, hogy igaz legyen. Mire meg kiderülne, hogy mindez még a semmihez is túl kevés, már késő: magába zár a vasbeton, s nincs menekvés a halálcsapdák, vadmalacok és üveggyárak városából.

Salgótarján, sci-fi fesztivál, Darth Vader - ez együtt így szinte már túl sok is ahhoz, hogy igaz legyen. Mire meg kiderülne, hogy mindez még a semmihez is túl kevés, már késő: magába zár a vasbeton, s nincs menekvés a halálcsapdák, vadmalacok és üveggyárak városából.Salgótarján több szempontból is teljesen valószínűtlen hely: egyrészt a sűrű sötét rengeteg kellős közepére álmodták elborult tervezői, ennek megfelelően az emberfiát folyton-folyvást az a gondolat kísérti, hogy éjfélkor, ha üt az óra, az egész panelálomvilágot egyszerűen elnyeli a vadon. A város amúgy - minden zavaró körülményt leszámítva - úgyszólván festői: ha az ember átverekszi magát a városközpontot őrző, befelé haladva mind súlyosabb (noch dazu: törött ablakú!) üveggyárakon, a kurta farkú kismalac helyett Finta József Kossuth-díjas építész életművének egy jelentékeny darabjával találkozhat a látogató. A jeles architektőr állítólag még mindig büszke első nagyobb munkájára, melynek során betonba-üvegbe álmodta a salgótarjáni városközpontot, mely izgalmasan diszharmonizál a természetes hátteret alkotó Karancs ez évszakban éppen haragoszöld lankáival és meredélyeivel. Biztosan akad olyan lelketlen állat is, aki erre felelőtlenül azt mondaná: baromi ronda - nos, az ilyennek feltétlenül látnia kell Komlót is.

A sötétség fejedelme

Az ember már akkor rosszat sejt, mikor óvatlanul behatol a HungaroCon SF-fesztivál (szervezők: az átjáró SF Magazin és az Avana Egyesület) helyszínére, a József Attila Művelődési Házba: jelentős kihaltság fogad, továbbá a fröccsöntött szuperhéroszok gazdag kínálata: hál´ istennek akad néhány darab a Hellraiser című negatív kultfilm bájos figurájából, Pinheadből is (ő az a démonfigura, akinek százas szögekkel verték ki a fejét a pokolbéli pribékek) - az alapvetően a kapitalizmus hajnalát idéző rémalak tökéletesen jeleníti meg, miként fordul az aranykezű munkásember sorsa az áldott napfényből pokoli sötétbe.

Ha már egyszer úgysem történik semmi, az ember inkább a programfüzetet tanulmányozza: ezek szerint közvetlen környezetünkben gyülekezik a Magyar Tolkien Társaság, a Star Trek Klub, a Star Wars Klub, lesz itt szerepjátékos- találkozó, utcabál vámpírimitátorokkal, továbbá AnimeCon a mangarajongók nagyobb örömére, egy élő japán rajzfilmes, műhelytitkok, japán klubpop és szamurájharcmodor-bemutató. Ezzel szemben elmarad a közönségtalálkozó Stanislaw Lemmel, az SF élő legendájával - ő ugyanis meg sem érkezett az üveg, a beton és a csíkos malacok városába.

Vadkan, golyó, kötél

A kíváncsiságtól hajtva egyre feljebb hágunk a kultúrház grádicsain, útközben néhány fiatal rejtélyes okokból amorf műanyag figurákat toszogat az asztalon, mások fura kártyákat vetnek egymásnak, de valahogy senki sem nyer, míg megint mások - alighanem ők a szerepjátékosok - izgatottan rágják a ceruza végét nagy árkus papír felett. Végre elérkezünk a legfelsőbb szintre, itt amatőr magyar anime-művészek finom rajzai fogadnak, továbbá az a rettenetes hír, hogy a környéken elszaporodtak a vaddisznók, így rendes helyi polgár napszállta után ki sem mer lépni a panel kapuján, mert még feldönti az anyakoca, nyomában a nótában is megénekelt kilenc malacával. Hamarosan kiderül, mire fel is volt a lenti pangás: a Lőte Attila-portrékkal borított színházteremben éppen David Prowse tart előadást - ő ugye arról nevezetes, hogy neki kellett hordania Darth Vader maszkját a Csillagok háborúja trilógia valamennyi részében, anélkül, hogy valaha egy centit is láthattunk volna belőle. Amíg az ember az autópályán a helyszín felé suhan, sokszor végiggondolja, mi is vihet rá egy tisztességben megőszült s nyilván tehetős művészt arra, hogy egy kimondhatatlan nevű szocialista ipartörténeti műemlék közepén váltsa aprópénzre állítólagos hírnevét - nem tudhatjuk, hogy a gázszámla, bónusz zabigyerekek, az adóhátralék vagy a kalandvágy űzte-e hozzánk néhány feledhető minőségű diakép társaságában. Ám ha belefeledkezünk a nagy idők tanújának előadásába, csodákat is láthatunk: Prowse látnivalóan még élvezi is a fellépést, előadásmódja ötvözi Farkas Berci dinamikáját és Puskás Öcsi kifinomultságát, ráadásul - ahogy a csöves rock klasszikusai fogalmazták - még minden emlék benne él. Látnivalóan örök fájdalma, hogy eredeti, kétségkívül bájos orgánuma helyére otromba szinkronhang kerül, hogy a harmadik részben, mikor a haldokló Anakin Skywalkerről lekerül a sisak, nem az ő arcát látjuk, hogy a végén már mindent kaszkadőr csinált utána - de mindegy is. Rosszakarói persze megsúgják, hogy három rugóért ad egy autogramot - igaz, hozott képre ugyanez csak kétezer, ami azért kifejezetten pofátlanság. A hálás közönség mindent megbocsát, amikor hősünk - zárásként - mutáló hangján elénekel néhány dalt, ekkor kicsit kifelé húzódunk, s felfedezzük a kultúrház hátsó bejáratát, ahol egykoron még az Edda és a Beatrice cájgját zsilipelték befelé a ródok.

Erőszak a családban

Az előadás közben véget is ér, a neves brit művész rajongói, továbbá Miklóska Lajos szelleme élén a földszinti előtér felé sodródik, ahol valószínűleg sorszámra lehet majd aláírást kapni - most sajnáljuk csak igazán, hogy kihagyjuk az esti karnevált, ahol élő vámpírok, tombola és vérfagyasztó zenék társaságában vészelhetnénk át a rövidre szabott éjszakát. Ehelyett a helyi Karancs szálló éttermében próbálkozunk, ahol röpke órás várakozás után (mely pontosan elég ahhoz, hogy minden utánunk érkező bőséggel megvacsorázhasson) megérkezik a laktató étel, továbbá a menetrendszerű felhőszakadás - nem érkeznek meg viszont az ígért cs. kir. vadkanok s a vadon többi lakója, hogy beteljesüljön az átok a neves építészen. Felkerekedünk hát, s menekülőre fogjuk, útközben beleszaladunk az esősávba: szakad, közben ragyogóan süt a nap - veri az ördög a feleségét, halljuk a jogvédők keserves panaszát, de ezt is túléljük, a Mátra és a Cserhát határán egyensúlyozva lassan átmegyünk a szivárvány alatt.

Barotányi Zoltán

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.