A belvárosi Rákóczi út

Száz csoda száz réteg kosz alatt

Lokál

A Rákóczi út a „bezzeg régen” típusú beszélgetések tökéletes témája. Valaha az egyik legszebb út volt Budapesten csodás bérházakkal, üzletekkel – bezzeg most ronda és büdös, amelyik bolt nyitva van, az is csak bóvlit árul. De tényleg csak végletekben lehet gondolkodni?

 

Az utóbbi hetekben rengeteg időt töltöttem a Rákóczi úton, számoltam az üzleteket, néztem a kirakatokat, a kapualjakat. Az első benyomás nyilván szörnyű. Retkes falak, fakó ablaküvegek, üres üzletek, ázsiai boltok, épülettorzó, ocsmány irodaház, 7-es busz. Aztán feljebb néztem és távolabbra. Láttam az Urániával szemben csókot váltó szerelmeseket; a kifőzde előtt beszélgető társaságot egy lelkes francia buldoggal kiegészülve; az eső elől a díszes kapualjba húzódó járókelőket; férfiakat, akik épp azt ünnepelték, hogy az öreg szabadult. Láttam a Szentkirályi utcában posztoló Mátyás királyt; a négy zord fickót, akik vigyázz­állásban nézik a forgalmat; és a koszréteg alatt is elegáns ablakdíszeket.

Ide születni

Minden épület külön történet. A 11. szám alatt találhatót 1901-ben adták át. A faszerkezetes ház hárompercenként megremeg, amikor elmegy alatta a metró, még a negyedik emeleten is érezzük a talpunk alatt. A vastag falak kint tartják a zajt, de ablakot nyitni nem nagyon lehet, Éva néniék is csak reggel meg este szellőztetnek. A zaj mindig is a Rákóczi út sajátja volt, egyáltalán nem új keletű. Olyannyira nem, hogy már 1927-ben is volt erre panasz. A 8 Órai Ujságban jelent meg B. A. nyugalmazott őrnagy olvasói levele: „Én, aki Flandriában harcoltam tíz hónapig, gyötrő álomképek, kínos hallucinációk rabja lettem, amióta nyitott ablakkal próbálok aludni.”

„Ez is hangos, persze, de az volt az igazán hangos, amikor felszedték a villamossíneket”, meséli Éva néni, aki több mint hatvan éve él a gyönyörű házban. Éjjel is csinálták, hatalmas konténerekbe dobálták a bazaltköveket meg a síneket, úgy zengett, tán a Baross téren is lehetett hallani, mondja. A férje ide született 1931-ben, a család lényegében azóta él a házban, amióta az megépült, csak akkor mentek máshová, amikor a harmincas évek közepén bevezették a központi fűtést. Éva néniéké lett a régi cselédszoba. Három család élt akkor a 140 négyzetméteres lakásban, a szülők és két felnőtt gyerek, mindkettő a maga családjával. Így ez társbérletnek minősült, nem költöztettek be idegeneket. Jobb volt rokonokkal együtt lakni, még zsúfoltan is – a gyerekekkel együtt több mint tízen voltak. Be lett osztva, ki mikor takarítja a vizes helyiséget, ki mikor használja a konyhát, máshogy nem lehetett.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.

Családban marad

A kiállításon apa és fia műveit látjuk generációs párba állítva, nemzetközi kontextusba helyezve és némileg rávilágítva a hazai üvegművészet status quójára.

„Bős–Nagymaros Panama csatorna” - így tiltakoztak a vízlépcső és a rendszer ellen 1988-ban

A Mű a rendszer jelképe lett. Aki az építkezés ellen tiltakozott, a rendszer ellen lépett fel – aki azt támogatta, a fennálló rendszert védte. Akkor a Fidesz is a környezetpusztító nagymarosi építkezés leállítását követelte. És most? Szerzőnk aktivistaként vett részt a bős–nagymarosi vízlépcső elleni tiltakozás­sorozatban. Írásában saját élményei alapján idézi fel az akkor történteket.