Tartalom

MaNcs 36. évf. 25. sz. (2024-06-19)

A szerk.

A szerk.

A szerk.

Két indítvány

Miután június 14-én újraszámolták az érvénytelen szavazatokat, a Nemzeti Választási Bizottság megállapította, hogy a főpolgármester-választást Karácsony Gergely nyerte. A döntés azonban nem végleges, Karácsony a választás eredményének megsemmisítését és a szavazás megismétlését indítványozta.

A szerk.

A szerk.

Betű szerint

A főpolgármester-választás körüli újraszámolási hercehurca, na meg a Magyarországon is mesterségesen gerjesztett fociláz közepette úgyszólván teljesen elsikkadt, hogy a múlt pénteken megszületett az elsőfokú ítélet a polgári engedetlenség miatt kirúgott hat karinthys tanár ügyében.

Publicisztika

Csabai Máté

Publicisztika

A rendszer üvegplafonja

Magyar Péter és a NER

A NER 15. évében a párt középgenerációjának egyik, önmagában szürke funkcionáriusa dezertált, majd a rendszer eddigi legeredményesebb kihívója lett. Nem véletlenül.

Zádori Zsolt

Publicisztika

A szabotázs ára

Az Európai Unió Bíróságának ítéletéről

80 milliárd az eddigiekért, és 400 millió minden újabb nap késlekedésért – példátlanul magas bírságot rótt ki az Európai Unió Bírósága, mert a lassan négyéves ítéletét nem hajtotta végre a magyar állam. Bármit is mond a kormány, most nem a hazai menekültpolitikát ítélték el, hanem a magyar jogállamiságról mondtak lesújtó ítéletet.

Egotrip
Belpol

Interjú

Belpol

„Ne csak siránkozzanak”

Csőzik László, Érd polgármestere a város lehetőségeiről, a Tisza Pártról, az ellenzéki önkormányzatok erejéről

Öt éve 49 százalékkal győzött az ellenzéki összefogás polgármesterjelöltjeként, az idén a Szövetség Érdért színeiben a szavazatok 61 százalékával választották újra. A helyi politika sajátosságairól, az agglomeráció ellenállásáról, a Fidesz és a Tisza Párt lehetséges önkormányzati taktikájáról is beszélgettünk.

 

A Momentum útja a június 9-i választási kudarcig

Belpol

Az elszalasztott pillanat

Magyar Péter is bevert legalább egy szöget a koporsóba, de minden jel szerint a temetést már jó régóta szervezi magának a 2017-ben nagy reményekkel indult párt.

Interjú

Belpol

„Csak Magyarország alkalmazza”

Gál István László ügyvéd, tanszékvezető egyetemi tanár a kegyelmi jogkör korlátozásáról

A parlament az Alaptörvény – lapzártánkkor még ki nem hirdetett – módosításával korlátozta az államfő kegyelmi jogkörét, viszont kiiktatta a miniszteri ellenjegyzés intézményét. Milyen következményekkel járhat ez? A PTE Állam- és Jogtudományi Kar Büntetőjogi Tanszékének tanárával beszélgettünk.

Apátfalva igazságot szolgáltatott a Mikulásnak

Belpol

Családi ezüst

Elkótyavetyéli a családi ezüstöt, eladja az önkormányzat földjét egy olyan embernek, aki vele egy csapatban indul képviselő­jelöltként a választáson – ezzel támadta a helyi kormánypárti hírportál az apátfalvi polgármestert a választási kampányban. Ez a fegyver fordítva sült el.

Külpol

Belebukhat-e Joe Biden a gázai háborúba?

Külpol

Két tűz között

Az amerikai demokraták sokáig egységesen támogatták Joe Biden külpolitikáját. Ám a gázai háború miatt a demokraták közt törésvonalak alakultak ki, s ez megnehezítheti Biden kampányát. Ha közvetlenül nem is befolyásol sok szavazatot, a háború elhúzódása elbizonytalaníthatja az elnök támogatóit, és megkérdőjelezheti politikai teljesítményét is.

 

Kritika

Könyv

Kritika

Giccskísérletek

Mircea Cărtărescu: ne kiáltsd sohasem segítség

Meglepően hangzik, de ez a könyvtárgyként is visszafogott szürke és karcsú verseskötet bizony egy botránykönyv.

Színház

Kritika

Életpárlat, haláltánc

Egy tökéletes nap

Június 13-án a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága elutasította Karsai Dániel keresetét, amelyet az aktív eutanázia hazai engedélyezéséért indított.

Rádió

Kritika

Nagyon, nagyon

Elindult a Nemzeti Sportrádió

Az egyik szemünk sír, a másik nevet. Vagy mindkettő sír. Esetleg mindkettő nevet, sőt, hahotázik, nyerít, röhög. Pedig semmi ok nincs rá.

Tévésorozat

Kritika

Legendák egymás közt

Franklin

Az alapító atyák Franciaországban viselt dolgainak meglehetős keletje van vásznon és képernyőn. Gondoljunk csak a John Adams pályáját feldolgozó HBO-sorozatra, vagy éppenséggel a magáért beszélő Jefferson Párizsban című moziműre, a derék Nick Nolte játékával (és James Ivory rendezésében).

Színház

Interjú

Színház

„Ahová pont befértem”

Bányai Kelemen Barna színész

Hat éve tagja a Katona József Színház társulatának, de sokfelé játszik, most épp a Radnótiban volt bemutatója. Az Ördög Tamással folytatott munkáról, a Tarnóczi Jakab-féle Extázisról és a Mohácsi testvérekről is beszéltünk vele, s persze szó esett a filmezésről is.

Zene

Interjú

Zene

„Jókor voltak jó helyen”

Szalai Anna és Dorozsmai Gergő – L.A. Suzi

Egy éven belül két nagylemezt is kiadtak, a májusban megjelent Nem sírok, csak táncolok című albumon Karády Katalint is megidézik, de a mini-Dubaj is szóba kerül. Mi ennek a jelentősége, és hogyan lettek a zon­gorás sanzonokból diszkódalok? Egyebek közt erről is beszélgettünk a saját bevallásuk szerint is egyre inkább zenekarként működő duó tagjaival.

Visszhang

Visszhang: film

Visszhang

Cukormáz nélkül

A néplélek valójában az apró, hétköznapi semmiségekben rejlik...

Visszhang: film

Visszhang

Taxisofőrök

Nem kell mindig nagy történeteket mesélni és hősszerű hősök tetteiben felmutatni a kedves néző életéből alkalmasint hiányzó kalandot.

Visszhang: animációs film

Visszhang

Agymanók 2

Riley 13 éves, a barátaival egy ott alvós hokitáborba készül...

Visszhang: lemez

Visszhang

Eels: Eels Time!

Tavalyi súlyos szívműtétje sem lassította munkatempójában az Eels mögött álló Mark Oliver Everettet.

Visszhang: tévésorozat

Visszhang

Eric

A nyolcvanas évek AIDS-verte New Yorkjában járunk. 

Visszhang: koncert

Visszhang

Shame

Teljesen véletlenül vettem észre, hogy a Dropkick Mur­phys előtt a Shame játszik a Budapest Parkban

Interaktív
Könyv
Film

vaklárma

Film

Fetisizálj, baby!

Ah, a nő… angyal ő és démon, szeleburdi csitri, számító dög, finom belső szerveinek egészen ékes bársony tokja – vagy bármi, amit fetisizálni lehet.

Lokál

A belvárosi Rákóczi út

Lokál

Száz csoda száz réteg kosz alatt

A Rákóczi út a „bezzeg régen” típusú beszélgetések tökéletes témája. Valaha az egyik legszebb út volt Budapesten csodás bérházakkal, üzletekkel – bezzeg most ronda és büdös, amelyik bolt nyitva van, az is csak bóvlit árul. De tényleg csak végletekben lehet gondolkodni?

 

Gasztro