Tarlós akarja lezáratni a főváros aluljáróit
Download.jpg

Tarlós akarja lezáratni a főváros aluljáróit

  • narancs.hu
  • 2018. november 19.

Lokál

Vajon mikor tett meg autó nélül utoljára száz méternél többet a főpolgármester?

Ahogy arról a hvg.hu nyomán beszámoltunk, egy kormányzati előterjesztés szerint Budapest legnagyobb közlekedési csomópontjaiban éjszakára fizikailag is lezárnák az aluljárókat az utolsó metró után.

Tarlós az Indexnek azt mondta, ő kérte, hogy vizsgálják meg a nagyobb fővárosi aluljárók éjszakai lezárásának lehetőségét és következményeit. A főpolgármester közölte, hogy az előterjesztést a kormány nem tárgyalhatja nélküle, mert fővárosi érintettségű, és az ügyben a fővárosi közgyűlésnek is határoznia kell.

A főpolgármester hozzátette, hogy még gondolkodik, hogyan és mikor érdemes lépni az ügyben, mert amikor mínusz van, az speciális helyzet.

Felmerül a kérdés, Tarlós mikor járt utoljára a városban szeretett autója nélkül? A javaslat ugyanis jelentősen átalakítaná a fővárosiak életét, hiszen a gyalogosok csak a felszínen kelhetnének át, ami sokszor nagy kerülőt jelent. Az autósoknak új zebrákat, lámpákat kell megszokniuk. Az első aluljárókat akár heteken belül lezárhatják.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.