Távhőben hasznosulnak a kidobott budapesti karácsonyfák

  • Narancs.hu/MTI
  • 2024. január 4.

Lokál

Környezetbarát módon intézik az 500-600 ezer szebb napokat látott növényt.

A Budapesti Közművek szervezetten gyűjti be és környezetbarát módon hasznosítja az ünnepek után feleslegessé vált sokszázezer karácsonyfát – tájékoztatta a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. FKF Hulladékgazdálkodási Divízió az MTI-t.

A feladat logisztikai szempontból is komoly kihívás, hiszen becslések szerint évente 500-600 ezer fenyő kerül ki a fővárosi utcákra – emelték ki a közleményben.

Jelezték: a lakosság a fákat elhelyezheti a több mint 250 kijelölt gyűjtőhely bármelyikére, vagy lerakhatja a háztartási hulladékos kukák mellé jól látható helyre.

Az FKF arra kéri a budapestieket, hogy a fákat semmiképpen se dobják el a közterületeken, úgy, hogy az veszélyezteti a gyalogos-, bicikli- és gépjárműforgalmat, mások biztonságát, illetve a főváros tisztaságát.

A kijelölt gyűjtőpontokról vízkereszt után naponta átlagosan 12 „fenyőfajárat”, a lomtalanításoknál alkalmazott, speciális felépítménnyel szerelt célgép szállítja el az összegyűlő karácsonyfákat. A lakóingatlanoktól a kukásautók gyűjtik össze a fákat, illetve szükség esetén külön járművek is besegítenek.

A karácsonyfák az aprítást követően, a kommunális hulladékkal történő összekeverésük után, ellenőrzött, ipari körülmények között alkalmasak a környezetkímélő módon történő termikus hasznosításra, így a nagy hatékonyságú, úgynevezett kapcsolt energiatermeléssel több tízezer budapesti háztartás számára biztosítanak környezetbarát távhőt és villamos energiát, olvasható a közleményben.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Buli a reggeli felfrissüléstől kifulladásig – így látják az idei Szigetet a Narancs fotósai

  • narancs.hu

Meglepő fesztiválszettek, fényes nappal is csapató bulizók, rengeteg por, a koncerten épp elénk beálló ismeretlen, neonfényekkel kivilágított ösvények, napközbeni workshopok, esti koncertek, hajnalig tartó bulik és sakk a WC-ben – a Sziget az idén is pont ugyanolyan őrült, mint a korábbi években. Mutatjuk a Narancs fotósainak legjobb képeit az idei fesztiválról! 

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.