Úgy tűnik, az egészségügyi vezetők nem nyitottak a civil segítségre

  • narancs.hu
  • 2018. július 18.

Lokál

Egy baráti társaság a János Kórház teraszát hozná rendbe, de még csak válaszra sem méltatják őket.

Egy baráti társaság úgy döntött, hogy ingyen, pusztán lelkesedésből rendbe tenné a János Kórház igencsak rossz állapotban lévő egyik teraszát. A kezdeményezésükről írtak is egy levelet a kórház vezetésének, azonban öt napja nem kaptak választ.

Mindez egy Facebookon terjedő posztból derül ki:

Pusztai Noémi

Na szóval... ez itt a János kórház beteg terasza... néhány baráttal és ismerőssel szívesen kitakarítanánk, rendbe hoznánk... Az igazgató felé írásban előre bejelentett ingyenes és lelkes takarítási...

A kezdeményezéshez azóta sokan szeretnének csatlakozni. Az Index megkereste a kórház vezetőségét, de egyelőre ők sem kaptak választ arra, hogy miért nem fogadták el a segítséget.

Nem ez az egyetlen eset, amikor a civil segítséget hárítják. A lap arról is írt korábban, hogy Ellenbacher Attila, egy jótékonykodó tévészerelő felajánlott mások által már nem használt, feleslegessé vált tévéket, amiket ő újított fel. Hiába, Kásler Miklós, aki időközben az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője lett, érintésvédelmi és műszaki garanciát is kért a tévészerelőtől; a mostani kórházigazgató, Polgár Csaba viszont boldogan megelégedett az ajándék tévékkel.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.