Újra nyit a Müszi!

  • narancs.hu
  • 2017. december 16.

Lokál

A Corvin Áruházból kitett közösségi tér Müszi Közért néven a külső VII. kerületben folytatja tevékenységét.

MÜSZI Közért néven folytatja tevékenységét a 2013 és 2017 között Művelődési Szintként (MÜSZI) civil szervezeteknek, alkotóműhelyeknek, szabadegyetemnek és rengeteg programnak, kiállításnak, beszélgetésnek otthont adó közösségi befogadótér.

„Ez nem politikai harc, hanem az életünk" – A Müszi csapata a bezárásról és a jövő lehetőségeiről

Öt év után kitették a Corvin Áruház harmadik emeletéről a Müszit. Bár úgy tűnik, az ak­tuál­politikától független piaci döntés született, az biztos, hogy a civilekhez is kötődő belvárosi underground helyeknek egyre nehezebb fennmaradni. A müszisek sem nyugodtak, de optimisták.

A Blahán lévő Corvin Áruház harmadik emeletéről szeptember 30-ával kitett komplex független művház a folytonosság fenntartása érdekében új projekttér kialakításába kezdett a külső VII. kerületben, amely a stáb és a Müszi körül lévő közösség bázisává, második nappalijává válhat a jövőben. A kávézó, a nonprofit galéria, a nappali munkatér és a kis létszámú események befogadására alkalmas funkciókat egyesítették a szervezők a most már fizikai kiterjedéssel rendelkező Müszi Közértben, ami egy néhai sarki bolt helyén található az Izabella és a Jósika utca sarkán.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.