Változnak a járványügyi előírások a postákon

  • narancs.hu
  • 2020. június 18.

Lokál

A maszkviselés kötelező marad.

Enyhültek egyes járványügyi intézkedések a postákon: a maszk viselését továbbra is kérik, de már nem kell az ajtón kívül várakozni, mivel péntektől visszaáll a korábban megszokott ügyfélvárakozási rend, és hétvégén is újra nyitva lesznek a nagyvárosi postahivatalok - közölte a Magyar Posta Zrt.

A nagyobb postákon ismét működik majd az ügyfélhívó rendszer, amely segíti a gyors kiszolgálást. Újra teljes körű lesz a szombati hírlapkézbesítés, június 27-től a korábban megszokott rend szerint az előfizetők a megjelenés napján megkapják a szombati lapszámot.

Változás az is, hogy a veszélyhelyzet ideje alatt lejárt személyi azonosító okmányok a veszélyhelyzet megszűnését követően még 180 napig érvényesek maradnak, így azokat továbbra is elfogadják a postákon a megadott ideig.

A Magyar Posta szerint, mivel a járványveszély nem múlt el, továbbra is szükség van a többi megelőző biztonsági intézkedésre. A lakosságtól kérik a szájmaszk viselését, valamint továbbra is maradnak az elválasztó plexifalak a nyitott pultos postákon. Gyakori fertőtlenítő takarítást végeznek, ügyelve a pultokra és a kilincsekre és egyéb közös használatú felületekre, és érintésmentesen kézbesítik a postások azokat a küldeményeket, amelyeknél személyes átvétel szükséges.

A továbbiakban is levélszekrénybe kézbesítik a korábban személyes átvételt igénylő ajánlott leveleket, mellőzik a személyes kézbesítést a hatósági házi karanténnal érintett címeken, és biztosítják a nyugdíjasok számára az utalvány átvételhez az egyszerűsített meghatalmazást, illetve ingyenes ismételt kézbesítést. Mindezek mellett javasolják a postai csekkbefizetés helyett az iCsekk applikáció használatát.

Felhívják a figyelmet arra is, hogy ugyan javul a nemzetközi postai forgalom, de egyes irányokba még mindig akadályozott. A honlapjukon folyamatosan frissítik azon országok listáját, ahová akadálytalan a küldemények eljuttatása.

(MTI)

 

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.