Rejtőzködő zsinagóga nyílt Dubajban

  • narancs.hu
  • 2019. április 7.

Lokál

Évtizedek óta ez az első zsinagóga az arab világban. Pontos helye nem ismert.

Az Egyesült Arab Emírségekben, a dubaji tengerparttól nem messze megnyílt a napokban egy rejtőzködő zsinagóga, ami generációk óta az első új zsinagóga az arab világban – írja a 444.hu az Economistra hivatkozva.

A "Villa" néven ismert intézmény eredetileg egy lakás volt, amit a zsidó közösség bérelt, majd később alakították át zsinagógává. És bár a közösség már lassan tíz éve csendben működik, csak tavaly decemberben léptek a nyilvánosság elé, azzal a feltétellel, hogy a hely pontos címét senki nem leplezi le.

Az intézmény héber kurzusokat is tart, kóser étkezési tippeket ad, és bár a hivatalos működési engedélyt még nem állították ki, saját rabbija is van már. A dubaji zsinagóga létét arab és zsidó vezetők is üdvözölték, és reményüket fejezték ki, hogy az arab-zsidó együttélés és a béke egyik szimbóluma lehet.

Az arab világban évtizedekkel ezelőtt kb. 800 ezer zsidó élt, Iraktól Marokkóig sok muszlim többségű városban működtek zsinagógák. Izrael második születése és az egyre inkább elmérgesedő arab-izraeli viszony azonban egyre nehezebbé tette az együttélést, így az arab országokban élő zsidók nagyobb része inkább kivándorolt Izraelbe vagy nyugatra, mára alig maradtak zsidók ezekben az államokban.

Az elmúlt időben egyre több arab és muszlim vezető nyilvánította ki, hogy szívesen látna az országában visszaköltöző zsidókat, megpróbálva megmenteni ezzel a közel-keleti, arab világban élő zsidóság gazdag hagyományait.

De persze sok arab vezető a nyugati szövetségesei szemében kíván ily módon jó pontot szerezni, de vannak olyanok is, akik inkább azt hangsúlyoznák, hogy nem tekintik Izraelt a zsidóság egyetlen és globális képviselőjének, hogy állampolgáraik élhetnek békében a zsidókkal még akkor is, ha Izraellel nem épp a legkiegyensúlyozottabb a viszonya az adott országnak.

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.