Puzsér kiszáll az előválasztásból
puzser_top_story_lead.jpg

Puzsér kiszáll az előválasztásból

  • narancs.hu
  • 2019. április 8.

Lokál

Felfüggeszti a tárgyalásokat az előválasztásról Puzsér Róbert, miután a miután az MSZP-DK-Párbeszéd-Momentum az LMP és a Jobbik nélkül állapodott meg a kerületi polgármesterjelöltekről.

Ha Karácsony Gergely nem vonja vissza a budapesti jelöltekre vonatkozó megállapodást, Puzsér Róbert nem vesz részt az előválasztáson, írja az Index.

Az MSZP a DK a Párbeszéd és a Momentum szombaton jelentette be közös budapesti polgármesterjelöltjeit.

A megállapodásból kimaradt LMP és Jobbik, valamint az általuk támogatott Puzsér Róbert ezen felháborodott. (Az LMP mindvégig részt vett a tárgyalásokon, de végül úgy döntött, hogy nem ír alá semmit, mert nem volt elégedett a felajánlott négy kerülettel.) Puzsér egészen odáig ment, hogy stábja vasárnap azt közölte Karácsony Gergellyel: ha nem vonják vissza a listát, Puzsér kiszáll az előválasztásból.

Karácsony és Puzsér pár hete még közös sajtótájékoztatón állt ki a mellett, hogy nyáron előválasztáson mérkőznek meg egymással, és aki ott győz, az lesz majd Tarlós István kihívója a főpolgármesteri posztért.

Puzsér kampányfőnöke, Zaránd Péter azt mondta, nem tartják elfogadhatónak az ellenzéki pártok szombati bejelentését, amely így szerinte az MSZP és társai megállapodása. Így nem kívánnak addig tárgyalni Karácsonnyal, ameddig a teljes ellenzéket be nem vonják a megállapodásba. Korrekt ajánlat, korrekt megállapodás szükséges, és minden pártnak részt kell venni a koordinációban - mondta Zaránd. Emellett Puzsér Róbertnek - mint jelöltnek - is részt kellene vennie a tárgyalásokon, ahogy ezt Karácsony is teszi.

 

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.