Zugló főkertésze: Abszurd, hogy útban vannak a fák egy parkban

  • narancs.hu
  • 2017. július 4.

Lokál

Hát nem faátültetésre találták ki a faátültető gépeket?!

Az 56-os emlékmű közelében a Városliget Zrt. megbízásából egy német faátültető cég kedden reggel megkezdte az előkészítő munkálatokat. A Ligetvédők akcióba lendültek és a munkagépekhez láncolták magukat, a rendőrök intézkedtek velük szemben.

false

A ligetvédők álláspontja szerint ugyanis már az előkészítés is károsítja a fák gyökérzetét, a szóban forgó fákat pedig amúgy sem lehet sikeresen átültetni, szerintük az átültetés ebben az esetben a kivágás nyilvánosság előtt is vállalható módja.

Megyeri Szabolcs, Zugló főkertésze délelőtt kiment a helyszínre és a faátültető cég magyar képviselőjével beszélt a kialakult helyzetről. A „korrekt szakember“ hosszan és kimerítően válaszolt Megyeri kérdéseire.

Megyeri ez alapján egy Facebook-videón elmondta: négy fa átültetése került szóba, a legnagyobb platán marad, a kicsivel kisebb platánt megpróbálják átületeni, egy fiatal hárs szintén marad, de az idősebb tölgyfát álláspontjuk szerint szintén át lehet ültetni és meg is fogják próbálni.

A cég tevékenysége Megyeri szerint nem ördögtől való, és azért sem hibáztathatók a faátültető szakemberek, hogy faátültetésben gondolkoznak. Ők abból indulnak ki, hogy legalább nem kivágják a fákat.

Megyeri szerint viszont eleve abszurd, hogy egy parkban, a „világ első közparkjában“ egy fa útban van, főleg a klímaváltozás korában. Szakmailag és morálisan is elfogadhatatlan egy parkból fákat átültetni, miközben a Főkert és a kerületek azért küzdenek, hogy minél több fát megmentsenek a fővárosnak, mondta a kertész.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.