Még itt időzök, de fölösleges dolgokra vagy mondatokra nincs már időm. Mentemben még elmondom, mi szöszt szedtem össze eddig az életben, megfontolva, hogy melyik fölösleges. Hamarosan megyek, az egyetemre, intézkedni, teregetni, ami éppen adódik, meghalni is a végén.
Néha nem megyek mentemben. Az utóbbi hetekben kihagytam pár tüntetést, ha előre tudom, ki mit fog mondani. Az utóbbi hetekben kerülöm az antiklimaxot. Nem nézek meg minden jónak mondott sorozatot. Nem nézek meg minden kiállítást.
Kihagyok pár vitát.
Kihagyok pár poént.
Mentemben megfontolom, kinek az esernyőjét kapom fel. Csak olyan ember esernyőjét kapd fel, akivel akarsz még találkozni.
A Facebookon se töltök annyi időt, amennyiből egy rutinos író két regényt is kihoz.
A misztikára gondolok mentemben, mind mindenki más a Széna téri antikvárius szerint.
Az entrópiára gondolok: ahogy szétesel a Facebookon, a mobilodon, az íróasztalodon, a konyhaasztalodon, míg végül már az ablakon nézel ki, hogy ne jöjj zavarba.
Az öregedésre. A szerelemre. A gyerekekre.
Mindenre, ami ki-merem-e-mondani.
A macskákra.
Most megyek is.
P.S.
Mindenki macskájának a fényképét megnézem, megígérem!
