Generációk nőttek fel Harry Potter történetén, amely előbb könyvben, majd filmen (később pedig színdarabban és játékban) hódította meg a világot – most pedig a tervek szerint az egész sagát újra elmondják, ezúttal a tévében. J. K. Rowling varázsvilágában minden lehetséges: az emberek seprűn röpködnek, pálcával hadonászva átkokat szórnak, bájitalokat kevernek, átváltozhatnak állatokká, teleportálhatnak vagy épp végtagokat növeszthetnek.
Egy kijózanító pofonnal ér fel az az ellentét, amelyet mindezzel a csodavilággal szemben a David Holmes: A túlélő bemutat. A doku a filmsorozat mögötti legmegrázóbb sorsot mutatja be, amelyről a legtöbben még csak nem is hallottak. David Holmes ugyanis a Harry Pottert alakító Daniel Radcliffe dublőre volt a filmek forgatása során: a seprűn lovaglást, ugrást, mászást, de a legegyszerűbb földre eséseket is Holmesszal próbálták el, majd vették fel, Radcliffe pedig csak az arcát adta a közeli felvételekhez.
A hatodik epizód (Harry Potter és a Halál ereklyéi 1.) forgatása előtt épp egy bevettnek számító jelenetet próbáltak: Holmes egy hámot viselt, amelyre köteleket szereltek, mindezt pedig egy súlyokkal felszerelt csiga hozta működésbe. Az eszközre azonban túl nagy súlyt pakoltak,
a csiga pedig olyan erővel rántotta hátra és vágta a kaszkadőrt a kipárnázott falnak, hogy eltört a nyaka.
A dokumentumfilm, amelynek készítésében Radcliffe nemcsak nyilatkozóként, de producerként is részt vett, ezen tragédia köré épül, de sokkal több egy drámai sors bemutatásánál.
Holmest örökmozgó, félelmet nem ismerő gyerekként ismerjük meg, akit szülei azért íratnak be tornára, hogy levezethesse energiáit. Először az 1998-as Lost in Space – Elveszve az űrben című sci-fiben vett részt dublőrként, majd lehetőséget kapott az első Harry Potter-filmben, a Bölcsek kövében is: bár pár évvel idősebb Radcliffe-nél, ő lett a dublőre, majd hamar sokkal többé vált annál. Már az első jelenetek egyikének felvételénél feltűnt neki, hogy Radcliffe nem egy sportos alkat: a kviddics szabályaival ismerkedve egy labdát kellett elütnie, de még a bot is rosszul állt a kezében. Holmes a szárnyai alá vette a színészt, együtt edzettek, ugráltak, gyorsan barátság szövődött köztük.
A doku egyik legizgalmasabb része az, amikor betekinthetünk a színfalak mögé: láthatjuk, a filmsorozat egy-egy ikonikus jelenetére miként próbáltak, hogy rögzítették a rizikósabb részeket a kaszkadőrrel, majd ugrott be ezek után a képbe maga a színész. A kaszkadőrök a filmipar méltatlanul mellőzött figurái: ahhoz képest, hogy életüket kockáztatják azért, hogy az, amit a vásznon látunk, látványos legyen, alig esik szó róluk – nem hiába zajlik évek óta kampány azért, hogy ne csak a számítógépes trükkökért, de az ő alakításukért is járjon Oscar-díj. Egy rakás érdekesség kiderül a szakmáról, például az, hogy az első epizód végén látható jelenet, amikor Herminone pálcájával ledermeszti az őket megállítani igyekvő Neville Longbottomot, mire az úgy vágódik el, mint egy krumpliszsák, a szakmában legendássá vált: az ilyen esést máig Tolga-esésnek nevezik az azt végrehajtó Tolga Kenan után.
A Harry Potter-filmek főszerepeit alakító trióról (Emma Watson, Daniel Radcliffe, Rupert Grint) mindenki tudja, hogy nemcsak együtt nőttek fel, de valódi barátokká váltak – a dokumentumfilm azt mutatja be, hogy ehhez hasonlóan Radcliffe és dublőre között is szoros kötelék szövődött. Párosukat egy másik kaszkadőr, Marc Mailley egészíti ki, akit Holmes egy tánccsoportban ismert meg, majd vezetett be a filmezés világába.
Azt azonban még nézőként is elképesztően fájdalmas látni, ahogy a már-már szemtelenül magabiztos, örökmozgó, viccelődő Holmes a tragédia után hogyan változik meg. A film második fele életének erre az új szakaszára koncentrál, arra, miként tanult meg alkalmazkodni az új helyzethez. Nem egyszerűen kerekesszékbe került, egészsége folyamatosan romlik, a gerincében kialakuló ciszta miatt állandó műtétekre van szüksége, bal karját néhány év alatt szinte teljesen elveszítette.
Mindezek ellenére Holmes legbelül az maradt, aki volt: egy elképesztően optimista ember. Természetesen a filmet készítő stúdiónak volt biztosítása, neki pedig eszébe sem jutott, hogy beperelje a céget, mint mondja, attól nem nyeri vissza egészségét, hogy valakit kirúgnak. A kórházi szobájában egyik szobatársa terrortámadás, a másik gyűlöletbűncselekmény miatti fekszik ott – Holmes pedig megjegyzi, hogy elképesztően szerencsésnek érzi magát, hiszen őt nem gyűlölet, hanem szeretet veszi körül, ráadásul még a balesete közben is azt csinálta, amit igazán szeretett.
Mindezek mellett a dokumentumfilm tele van fájdalmasan mély pillanatokkal. A kaszkadőrmutatványokat felügyelő Greg Powell fiaként tekintett Holmesra, és egyszerűen nem tudja feldolgozni a tragédiát, ami az ő felügyelete alatt történt vele. A Holmest ápoló barátja magától értetődő természetességgel meséli, hogy ez nem munka számára, egyszerűen a legjobb barátjával lóg nap mint nap. Radcliffe maga is tisztában van az igazságtalansággal, hogy miközben főszereplőként neki a pénz és a hírnév jutott, addig a Holmeshoz hasonlók teszik kockára az életüket mindezért – épp ezért azon dolgozik, hogy mindez megváltozzon.
Radcliffe a film kedvéért először engedett be lakására egy stábot, a reakciói pedig egészen fura kapcsolatot mutatnak közte és szerepe között: egyszerre hálás az egész Harry Potter-őrületért, mert hivatást, Holmes és a többi stábtag személyében pedig egy új családot is lelt, közben viszont szeretne már túllépni a dolgon. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint szerepválasztásai: a varázslótanonc óta alakított már fingó hullát, egy szerencsétlent, akinek pisztolyokat műtöttek a kezére, vagy épp ikonikus zenész-parodistát. Árad a szavaiból a szeretet Holmes és társai felé, miközben őszinte vallomásai rámutatnak, hogy
hiába kerültek közel egymáshoz, az a bizonyos láthatatlan fal ott áll a színészek és a kaszkadőrök között.
A tragédia után szinte azonnal folytatni kellett a forgatást, Radcliffe pedig főszereplőként természetesnek vette, hogy Holmes helyébe a másik dublőr, Marc lép – közben viszont Marc könnyeivel és bűntudatával küszködve vette át barátja szerepét.
Épp ezektől a valódi pillanatoktól hatásos a David Holmes: A túlélő – na és persze főhőse személyétől, akit egyszerűen nem lehet nem kedvelni. Neki köszönhető, hogy a komoly téma és a középpontban álló tragikus esemény ellenére a dokumentumfilm végül mégis olyan, mint maguk a Harry Potter-filmek: azt mutatja be, hogy a barátságnál nincs erősebb kötelék, a szeretet pedig végső soron mindig győzedelmeskedik.
Elérhető az HBO Max-on.
