A pusztítás képei – alkotói is elkísérik premierjére az ukrán dokumentumfilmet

  • narancs.hu
  • 2023. május 29.

Mikrofilm

Június 2-án mutatják be itthon a Legyőzni a sötétséget című dokumentumfilmet, amely Ukrajna inváziójának első hónapjairól szól. A Verzió a vetítés után beszélgetést szervez a film alkotóival, a Kinodopomoha filmes kollektíva két rendezőjével, Аndrij Litvinenkóval és Tatiana Dorodnisinával.

A háború emberek millióinak életét dúlta fel: voltak, akik mindenüket hátrahagyva elmenekültek az országból, mások fegyvert ragadtak, vagy épp autószerelő- ás varróműhelyüket alakították át katonai eszközök gyártására, és akadtak olyanok is, akik a hit felé fordulva kerestek vigaszt. A Legyőzni a sötétséget ezeket a hétköznapi történeteket mutatja, rávilágítva arra is, hogy az emberi kreativitás és találékonyság a legnagyobb pusztítás és káosz közepette is felragyog.

A filmet a Verzió hozza el Magyarországra és mutatja be itthon a Toldi mozi nagytermében. A premier június 2-án 19 órakor lesz,

a dokut pedig két alkotója, a Kinodopomoha filmes kollektíva rendezői, Аndrij Litvinenko és Tatiana Dorodnisina is elkísérik, akikkel a vetítés után Földes András újságíró beszélget. Jegyek ezen a linken vásárolhatók.

A kísérőfilm Claire Billet és Olivier Jobard Amikor felnövök című alkotása lesz. A rövid dokumentumfilm azt mutatja be, miként pusztították el az orosz bombák nem csak Irpiny épületeit, de három főszereplője kamaszkorát is: Dorina, Szonja és Mikita iskolái bezártak, az állandó áramkimaradások pedig az online órákat is megnehezítik – ilyen körülmények között ki tud a továbbtanulásra, vagy épp a jövőre gondolni?

A vetítés mellett az OFF-Biennálé Budapest által szervezett THE SEASON OF DARKNESS: Being Civil in an Uncivil Society szimpózium keretében elérhetővé váltak ukrán képzőművészek rövidfilmjei is a Verziótékában. A kölcsönzésből befolyó összeget a Verzió az ukrán Emergency Support Initiative-nek ajánlja fel. Az Antológia című válogatást Serge Klimko, a Kijevi Biennále ügyvezető igazgatója állította össze: ebbe olyan elgondolkodtató alkotások kerültek, melyek az orosz-ukrán háborúra és annak hatásaira koncentrálnak. Kölcsönzés és további információ ezen a linken.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.