Al Pacino arca és Winona Ryder véres lába: Amerika egyik legizgalmasabb filmes múzeumában jártunk

  • Gera Márton
  • 2018. május 21.

Mikrofilm

A Museum of the Moving Image nemcsak a filmrajongók Mekkája: feltalálja itt magát a geek, de a YouTube-generáció tagja is.

Egy filmes múzeum a legtöbb esetben vagy szépen kiállítja a maga gyűjteményét, ismertetőket pakol a tárgyak meg a fotók mellé, vagy azt az utat járja, hogy inkább filmes parkként működik, ahová elmehet az egész család, és mindenki behatolhat a Roxfortba, vagy épp a Jurassic Parkba. Nyilván mondani sem kell, hogy anyagilag melyik a kifizetődőbb (elég, ha megnézzük a legnagyobb versenyző, a floridai Universal Park belépőjének árát), de az igazán érdekes kísérletek azok, amelyek a középutat próbálják járni, azaz egyszerre akarnak tét nélkül szórakoztatni, meg klasszikus értelemben vett múzeumként is funkcionálni. A New York-i Museum of the Moving Image éppen ilyen.

false

 

Fotó: A szerző felvétele

Pedig a múzeum nincs könnyű helyzetben, mert bár New Yorkban van, de annak Queens negyedében, ahová a legtöbb turista jószerivel csak akkor megy, ha a reptér felé közlekedő gyorsvasutat szeretné elérni. Abból a szempontból viszont mindképpen előny a kevésbé frekventált hely, hogy ez a múzeum nincs tele fényképezgető turistatársakkal, mindenhová oda lehet férni, és legfeljebb azon bosszankodhat a látogató, hogy a kiállítótermeket szokás szerint túlhűtik. Az elrendezés sok szempontból nagyon is tradicionális: termek jönnek egymás után, és egy részük a filmkészítés történetét szeretné elmesélni. Ezt azonban valószínűleg minden múzeum meg tudná oldani, viszont a Museum of the Moving Image-nek van némi előnye: óriási a gyűjteménye. Oda is írják a legtöbb relikvia alá, hogy honnan van, ki adományozta, kinek köszönhetjük, hogy látható, de ez a kevésbé izgalmas része a dolognak. Az igazi kuriózum az archív felvételek, a maszkok, a régi vetítőgépek, vagy éppen az ilyen plakátok:

false

 

Fotó: A szerző felvétele

 

 

false

false

 

Fotó: A szerző felvétele

E tárgyak nagy részét persze az interneten is fel lehet kutatni, de a múzeumban okosan rendezték el őket, a magyarázó szövegeket soha nem vitték túlzásba, és szerencsére nem a filmek cselekményét kezdik mesélni, amikor előkerül egy alkotás. Így például Michael Corleone arcmaszkjánál nem A Keresztapa történetét mondják nekünk vissza, hanem a forgatásról és a maszkkészítésről lehet olvasni. Bár alighanem sejtették a kurátorok is, hogy a sok relikvianézegetésbe és eseménytörténet-követésbe egy idő után bele lehet fáradni, így a múzeum több terében interaktív pontokat helyzetek el. Elsőre persze rémesen bugyután hangzik, hogy hangszigetelt szobában újra lehet szinkronizálni a My Fair Ladyt, ám a megvalósítás egyáltalán nem rossz. Sőt, meglepően mókás, ahogyan az effektuskeverés is, amikor mi választhatjuk ki, milyen hanghatások szóljanak a filmek alatt; de csinálhatunk saját kisfilmet is, amit rögtön el is küldhetünk magunknak e-mailben.

false

 

Fotó: A szerző felvétele

Ám mindezzel együtt is csak egy szimplán jó filmes múzeumnak lehetne nevezni ezt a queensi helyet. Ami kiemeli az átlagból, az éppen az, hogy komolyan veszi saját magát, és tényleg megpróbál hű maradni a nevéhez. A Museum of the Moving Image ugyanis a mozgóképről szól, és nem csak a filmezésről. Egy hatalmas kiállítótérben például csak a videójátékok történetéről mesélnek, és a tematika itt is megvan: azt akarják bemutatni, hogyan változott a design a videójáték-ipar elmúlt évtizedeiben, hogyan jutottunk el a Space Invaderstől a The Witcherig. De vannak itt olyan csodás flippergépek, amelyekért gyerekként simán megvesztünk a balatoni strandbüfék mellett, ha egyáltalán lehetett ilyeneket Magyarországon látni. Azt mondjuk nem értettem, hogy ha a látogató megveszi a belépőt, miért kell még egy-egy dollárt fizetnie, ha játszani akar valamelyik géppel, de ettől függetlenül is tiszta geekparadicsom ez a hely, amelynek a youtuber-világra is van válasza.

false

 

Fotó: A szerző felvétele

Soha nem gondoltam volna, hogy egy múzeumban lehet izgalmasan beszélni a YouTube-műfajok sokszínűségéről, de itt ez is sikerült. Az egyik kis tárlaton tévék sorakoznak egymás mellett, és nem értelmetlen szöveggel, hanem a közelmúltból származó videókkal mutatják be, mit jelent a mozgókép a YouTube korában. Másfél év múlva persze már biztosan nem lesz aktuális a kiállításnak ez a része, de most tökéletesen működik, és olyan YouTube-műfajokat mutat be, amelyekről életünkben nem hallottunk. Ezt a songificationt például érdemes meghallgatni is:

false

Mindezért az élményért felnőttként 15 dollárt kell fizetni, a gyerekek pedig 9 dollárért is bemehetnek a múzeumba. Ez a New York-i belépőjegyárakat elnézve nem sokkolóan drága, sőt ha péntek délután 4-től este 8-ig megyünk, akkor mindenki ingyen léphet be a filmes birodalomba.

Kövesse a Magyar Narancs filmes blogját, a Mikrofilmet, amely rendszeresen új tartalommal jelentkezik. Ajánlók, előzetesek, toplisták, és még sok minden más a Mikrofilmen!

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.