Sikeres, ám a magánéletben igencsak balszerencsés mesterszakácsok vagyunk, és épp a Netflix legújabb filmjének tiszteletére rendezett állófogadásra főzünk. Egyszer csak odalép mögénk valaki, megkopogtatja a vállunkat és gratulál a főztünkhöz. Keanu Reeves az – nem egy figura, akit ő alakít, hanem maga Neo, Johnny Utah a Holtpontból; Ted a Bill & Tedből, az internet első számú kedvence.
Ami pedig ezután következik, az nemcsak a film, de az utóbbi évek talán legviccesebb 15 perce: Reeves és Sasha nevű főhősnőnk akkorát szexelnek, hogy még a szomszédban is rágyújtanak, majd szakácsunk bemutatja újdonsült szeretőjét gyerekkori barátjának és plátói szerelmének, Marcusnak. Keanu természetesen talpig feketében, lassított felvételen lép be a menő brooklyni fúziós konyhák karikatúrájába, haja tökéletes, szemüvegében viszont nincs lencse, hisz az csak divatkellék. Látványosan megsiratja a vacsorának felszolgált marhát, aminek utolsó mújait evés közben fejhallgatón kísérhetik figyelemmel a kedves vendégek, majd elegánsan rendezi a számlát. Mikor Marcus mindezt kikéri magának, lefegyverző sármmal csak ennyit mond: a 6400 dolláros cech kevesebb, mint amennyi jogdíjat havonta kap a Féktelenül című sikerfilmje után – de azért aranyos és köszöni a próbálkozást.
Az Always be my maybe többi része legalább annyira esélytelen felérni ehhez, mint amennyire esélytelen lenne bármelyik földi férfi Keanu ellen egy női kegyekért folytatott harcban. Az ázsiai Harry és Sallynek szánt romkom legtöbbször inkább bájosan egyszerű, mint elmés vagy vicces.
Elérhető a Netflixen
