A színes-szagos mesevilág még egyáltalán nem jelent biztosítékot a fantáziadús sztorira – sőt, előbbit egyre gyakrabban használják utóbbi hiányának palástolására; tekintsünk csak Tim Burton munkásságának elmúlt évtizedére. Szaladgálhatnak ugyanis orkok, koboldok, csontvázak vagy tündérek a vásznon, legtöbbször ugyanazokat a megszokott, nagyon is emberi és földhözragadt dolgokat látjuk viszont a vásznon. Elsősorban szerelmet.
A Carnival row-ban ezért a kötelezőért Orlando Bloom nyomozójának és Cara Delevingne tündéjének kapcsolata felel – egy rövid légyott után, a fenyegető háború miatt elszakadnak egymástól, majd évek múlva ismét találkoznak. A fajok közötti ellentét ekkor már pattanásig feszül a viktoriánus rémtörténetek ihlette városban: egyre több a harcok elől menekülő bevándorló lény, az új állapot alulról és felülről is összeomlással fenyegeti a társadalmi ranglétrát, a politikusok populista szólamokkal igyekszenek meglovagolni az idegenek iránti ellenszenvet, s még egy sorozatgyilkos is szedi áldozatait.
Romantika, rémtörténet, noirba hajló nyomozás – van itt minden. A jelek szerint csak épp olyan nem akadt, aki a széttartó szálakat gatyába rázza: Guillermo del Toro menet közben szállt ki a projektből, emlékét a gyönyörű díszletek és szemkápráztató látványvilág őrzi. Kár, hogy a Carnival row végül nem tud ellenállni a kísértésnek, és utolsó részeire menthetetlenül papírvékony ponyvává válik, ahol minden tízpercre jut egy felesleges fordulat, egy eltitkolt zabigyerek vagy épp egy családi átok.
Magyar felirat: Cain
