Az uborka hollywoodi reprezentációja ritkásra sikerült az elmúlt évtizedek során, és ez igencsak sajnálatos. Pedig a régi vágású filmes szakik még tudták, hogy az uborka mindent tud: bennfentes hollywoodi szatírára éppúgy alkalmas (Paul Mazursky: Galaktikus uborka), mint romantikus alsó-manhattani andalgásra (Joan Micklin Silver: Crossing Delancey). Utóbbiban Amy Irving egy beképzelt író és egy becsületes Lower East Side-i uborkaárus között őrlődik, a koviubilobbinak kedvező végkifejlettel.
Ehhez képest Seth Rogen vígjátéka új – brooklyni hipszter – fénytörésben láttatja a zsidó uborkaárus archaikus alakját, ami mindenképpen nóvum a filmes savanyúságtörténetben. A galíciai pogromok elől Amerikába vándorolt dédapa (Rogen először) találkozását jelenben bénázó dédunokájával (Rogen másodszor) a forgatókönyvírói leleménynek és a páclé tartósító hatásának köszönhetjük: az idősebb Greenbaum 100 évig pihent egy brooklyni uborkaüzem tartályában, hogy miért, az túlfeszítené írásunk és a tartály kereteit. A lényeg, hogy a Tevje-szerű Birnbaum rácsodálkozása az appfejlesztőszerű Birnbaumra és viszont egy sor remek és rétegzett poénnak ágyazhatna meg, ha ezeket valaki (pl. egy komikusszerű Birnbaum vagy bárki), megírta volna. Egy kozákos és egy szódavizes poént azért így is sikerül összehozni, de a pácléből eredő alapállással senki nem tud mit kezdeni. Az uborka kötelez, de ami itt folyik, az biztonsági játék, az ökörködés és érzelmesség rogeni kettőse: az elcsépelt hipszterfigura találkozása Borat szerethetőbb, és épp ezért unalmasabb stetl-verziójával.
Elérhető az HBO-n
