Munkavégzés közben megölt haditudósítóról nehéz olyan filmet készíteni, amely nem a haditudósításról szól. Futás közben felvett, életlen, dekomponált snittek, azonosíthatatlan zajok, robbanások közlik, hogy háborúban vagyunk. Marie Colvinról, a The Sunday Times bátor és felkészült, az üldözötteknek fórumot, ügyüknek a világ előtt ismertséget biztosító, viszont tömeggyilkos zsarnokokat sarokba szorító, ezért a szíriai diktátor parancsára 2012-ben meggyilkolt újságíróról is készült ilyen film (Chris Martin: Under the Wire, 2018), bár annak valódi hőse értelemszerűen Colvinnak a végzetes támadást túlélő munkatársa, a fotós Paul Conroy. Az ő memoárját veszi alapul a szintén 2018-as játékfilm is, amely kísérletet tesz arra, hogy ne csak a küldetést, hanem a küldetésével eggyé vált embert is bemutassa. A cél nemes, a kivitelezés azonban nem mentes a publicisztikus kliséktől. Az első játékfilmjét rendező Oscar-jelölt dokumentarista, Matthew Heineman nemcsak a műfajban van otthon, de – az Iszlám Állammal szembehelyezkedő civil aktivistákról szóló City of Ghosts (2017) rendezőjeként – a terepet is jól ismeri.
Ebben a tudósítóról szóló játékfilmben azonban – bár az átlényegülés mutatványával lenyűgöző Rosamund Pike olyan embert állít elénk, aki az állandósult s az évtizedek alatt egyre súlyosbodó poszttraumás stressz szindróma formájában mintegy magára veszi mások, voltaképpen a világ megszüntethetetlen szenvedését – az esendő ember belső küzdelme, számvetése az életét kockáztató, elhivatott, és végül mártírhalált haló hős toposzának háttere csak.
Elérhető az HBO-n
