A Sierra Madre kincse óta tutira tudható: ha meglett férfiak aranyért indulnak a vadonba, ott a bírvágy biztosan betesz a bajtársiasságnak. Szórakoztató klisé ez: sok aranyat nem termett, de egy alműfaj azért kinőtt belőle, amit Spike Lee harcos társadalomkritikával fejel meg. Nála négy vietnami veterán, idősödő afroamerikaiak térnek vissza a dzsungelbe, hogy felkutassák az ötven éve eldugott aranyat és szakaszvezetőjük földi maradványait. Útjukat aknák, kígyók, szép nők, karikatúragonoszok és a nagy kettős – a háború és a rasszizmus – árnyai kísérik, meg Jean Reno, aki a francia kolonializmust és Marlon Brando járását hivatott képviselni. Ha akarom, Lee filmje feltartott ujjú népnevelés aranyszín bevonattal, ha akarom, ugyanez fordítva: „veteránok bevetésen” akciózás nagy színészekkel (Delroy Lindo mindent visz) és érvényes üzenettel, amelyet egyenesen a kamerába mondanak a szereplők, ahogy az Lee-nél előfordul. Mindkét megközelítés rokonszenves, de az is, hogy Lee nem fiatalítja vissza az öregeket, a hatvanas éveiket taposó színészeket hatvanas éveiket taposó fiatalemberekként láthatjuk a háborús visszaemlékezésekben. A rendező tanult Az ír melléfogásából, ami nem csak a költségeknek tett jót, de jótékonyan szürreális színezetet is ad e túlbeszélt, túlbonyolított, túl hosszú alkotásnak. Van itt minden: Trump-sapka, ládányi aranyrúd, Black Lives Matter, háborús trauma, fekete történelem… Spike Lee üzenet- és ötletkavalkádjából csak egy Spike Lee kaliberű alkotó rendezhetett ennyire nézhető – drámai, szórakoztató, bosszantó – egyveleget.
Elérhető a Netflixen
