Film

Eurovíziós Dalfesztivál: A Fire Saga története

  • SzSz
  • 2020. augusztus 2.

Mikrofilm

Jamaica bobcsapatot indít a téli olimpián, egy rövidlátó angolból síugró olimpikon lesz, gazdag New York-i operarajongó örökösnő koncertet ad a Carnegie Hallban. Ismerjük az ilyen, igaz történeteken alapuló bájos vígjátékokat, amelyek hihetetlenül hangzó sztorijuk ellenére inkább elbűvölők, mint gunyorosak, és rendszerint az álmok erejéről, a kitartásról, na meg a szeretetről szólnak. Ilyen film ez is.

Bár Will Ferrell főszereplő-forgatókönyvíró és David Dobkin rendező ahelyett, hogy egy valódi sikersztorit vitt volna vászonra (arról a versenyről beszélünk, ahol a szakállas énekesnő győzött, a népdalt előadó orosz nénik pedig második helyen végeztek), inkább kitalált egyet. Eszerint az apró izlandi városkában élő Larsnak gyerekkori álma, hogy megnyerje a dalversenyt, az őt bálványozó Sigrit pedig mint mindenben, ebben is támogatja őt. Fire Saga nevű formációjuk egy véletlennek köszönhetően bejut a hazai selejtezőbe, még egy véletlennek köszönhetően indulhat a nemzetközi seregszemlén, egy harmadik következtében pedig a döntőbe is bejut. Ennyiből is sejthető, hogy a kreatív energiákat nem a sztoriszövésre áldozták – kérdés, akkor mégis mire. A poénok egy része tehát egyszerű esés-kelés, a többi pedig igazi hit or miss: az amerikaiak kigúnyolását értjük, csak épp nem nevetünk, az oroszokon (ahol mindenki tudja, hogy nincsenek melegek vagy genderfluidok) pedig nevetnénk, csak kevés poén kaptak. Épp ezért az Eurovíziós Dalfesztivál nem több, mint egy kétórás promóció, témájához hű habkönnyű tálalásban.

Elérhető a Netflixen

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.