A mexikói Monterrey-ben az 1960-as években gyökeret vert egy különös szubkultúra: a bő, színes ruhákba öltözött, magukat cholombianónak nevező fiatalok tarajos frizurákat vágnak és hagyományos kolumbiai cumbia zenére táncolnak az utcákon.
Fernando Frías szinte etnográfiai igénnyel tárja elénk a haldoklását ennek a kultúrának, amelyet a szegénység és az egyre elharapódzó szervezett bűnözés tép cafatokra. Ulises, a Los Terkos nevű cumbiabanda vezetője menekülni kényszerül, amikor összetűzésbe keveredik egy erőszakosabb ganggel. A New York-i Queens negyedben próbál boldogulni: szintén mexikói melóstársai kigúnyolják kinézetét és zenei ízlését. Monterrey-ben ő volt az utca királya, itt csak egy különcködő lúzer. A rendező nem a szokott cukiskodó független filmes narrációt választja, amelyben a furcsa kívülálló végül mégis beilleszkedik, hanem szándékoltan megnehezíti saját és nézője dolgát. Nem irányítja figyelmünket, hagyja, hogy a kulcsmozzanatok csak megtörténjenek a statikus kamera előtt (pl. egy sokkoló motoros lövöldözés). Ulises névrokonához hasonlóan gyakran csak bolyong Monterrey és New York utcáin a honvágytól és a nosztalgiától emésztve – a rendező bonyolult labirintust sző az emlékeiből. S csak lassan lesz világos számára, hogy már az utolsó képviselője egy kihalóban lévő törzsnek, amelyet egy új, invazív faj olvaszt magába. Frías oly ráérősen mesél, de mégis oly érzékeny a képi részletekre, hogy szinte valós időben látjuk a cholombiano stílust lassan elenyészni: Ulises nem tud termékenyen beleolvadni az amerikai szubkultúrákba, de már otthon sincs helye.
Elérhető a Netflixen
