Film

Már nem vagyok itt

Mikrofilm

A mexikói Monterrey-ben az 1960-as években gyökeret vert egy különös szubkultúra: a bő, színes ruhákba öltözött, magukat cholombianónak nevező fiatalok tarajos frizurákat vágnak és hagyományos kolumbiai cumbia zenére táncolnak az utcákon.

Fernando Frías szinte etnográfiai igénnyel tárja elénk a haldoklását ennek a kultúrának, amelyet a szegénység és az egyre elharapódzó szervezett bűnözés tép cafatokra. Ulises, a Los Terkos nevű cumbiabanda vezetője menekülni kényszerül, amikor összetűzésbe keveredik egy erőszakosabb ganggel. A New York-i Queens negyedben próbál boldogulni: szintén mexikói melóstársai kigúnyolják kinézetét és zenei ízlését. Monterrey-ben ő volt az utca királya, itt csak egy különcködő lúzer. A rendező nem a szokott cukiskodó független filmes narrációt választja, amelyben a furcsa kívül­álló végül mégis beilleszkedik, hanem szándékoltan megnehezíti saját és nézője dolgát. Nem irányítja figyelmünket, hagyja, hogy a kulcsmozzanatok csak megtörténjenek a statikus kamera előtt (pl. egy sokkoló motoros lövöldözés). Ulises névrokonához hasonlóan gyakran csak bolyong Monterrey és New York utcáin a honvágytól és a nosztalgiától emésztve – a rendező bonyolult labirintust sző az emlékeiből. S csak lassan lesz világos számára, hogy már az utolsó képviselője egy kihalóban lévő törzsnek, amelyet egy új, invazív faj olvaszt magába. Frías oly ráérősen mesél, de mégis oly érzékeny a képi részletekre, hogy szinte valós időben látjuk a cholombiano stílust lassan elenyészni: Ulises nem tud termékenyen beleolvadni az amerikai szubkultúrákba, de már otthon sincs helye.

Elérhető a Netflixen

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.