Film

Már nem vagyok itt

Mikrofilm

A mexikói Monterrey-ben az 1960-as években gyökeret vert egy különös szubkultúra: a bő, színes ruhákba öltözött, magukat cholombianónak nevező fiatalok tarajos frizurákat vágnak és hagyományos kolumbiai cumbia zenére táncolnak az utcákon.

Fernando Frías szinte etnográfiai igénnyel tárja elénk a haldoklását ennek a kultúrának, amelyet a szegénység és az egyre elharapódzó szervezett bűnözés tép cafatokra. Ulises, a Los Terkos nevű cumbiabanda vezetője menekülni kényszerül, amikor összetűzésbe keveredik egy erőszakosabb ganggel. A New York-i Queens negyedben próbál boldogulni: szintén mexikói melóstársai kigúnyolják kinézetét és zenei ízlését. Monterrey-ben ő volt az utca királya, itt csak egy különcködő lúzer. A rendező nem a szokott cukiskodó független filmes narrációt választja, amelyben a furcsa kívül­álló végül mégis beilleszkedik, hanem szándékoltan megnehezíti saját és nézője dolgát. Nem irányítja figyelmünket, hagyja, hogy a kulcsmozzanatok csak megtörténjenek a statikus kamera előtt (pl. egy sokkoló motoros lövöldözés). Ulises névrokonához hasonlóan gyakran csak bolyong Monterrey és New York utcáin a honvágytól és a nosztalgiától emésztve – a rendező bonyolult labirintust sző az emlékeiből. S csak lassan lesz világos számára, hogy már az utolsó képviselője egy kihalóban lévő törzsnek, amelyet egy új, invazív faj olvaszt magába. Frías oly ráérősen mesél, de mégis oly érzékeny a képi részletekre, hogy szinte valós időben látjuk a cholombiano stílust lassan elenyészni: Ulises nem tud termékenyen beleolvadni az amerikai szubkultúrákba, de már otthon sincs helye.

Elérhető a Netflixen

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.