Film

Már nem vagyok itt

Mikrofilm

A mexikói Monterrey-ben az 1960-as években gyökeret vert egy különös szubkultúra: a bő, színes ruhákba öltözött, magukat cholombianónak nevező fiatalok tarajos frizurákat vágnak és hagyományos kolumbiai cumbia zenére táncolnak az utcákon.

Fernando Frías szinte etnográfiai igénnyel tárja elénk a haldoklását ennek a kultúrának, amelyet a szegénység és az egyre elharapódzó szervezett bűnözés tép cafatokra. Ulises, a Los Terkos nevű cumbiabanda vezetője menekülni kényszerül, amikor összetűzésbe keveredik egy erőszakosabb ganggel. A New York-i Queens negyedben próbál boldogulni: szintén mexikói melóstársai kigúnyolják kinézetét és zenei ízlését. Monterrey-ben ő volt az utca királya, itt csak egy különcködő lúzer. A rendező nem a szokott cukiskodó független filmes narrációt választja, amelyben a furcsa kívül­álló végül mégis beilleszkedik, hanem szándékoltan megnehezíti saját és nézője dolgát. Nem irányítja figyelmünket, hagyja, hogy a kulcsmozzanatok csak megtörténjenek a statikus kamera előtt (pl. egy sokkoló motoros lövöldözés). Ulises névrokonához hasonlóan gyakran csak bolyong Monterrey és New York utcáin a honvágytól és a nosztalgiától emésztve – a rendező bonyolult labirintust sző az emlékeiből. S csak lassan lesz világos számára, hogy már az utolsó képviselője egy kihalóban lévő törzsnek, amelyet egy új, invazív faj olvaszt magába. Frías oly ráérősen mesél, de mégis oly érzékeny a képi részletekre, hogy szinte valós időben látjuk a cholombiano stílust lassan elenyészni: Ulises nem tud termékenyen beleolvadni az amerikai szubkultúrákba, de már otthon sincs helye.

Elérhető a Netflixen

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.