Film

Már nem vagyok itt

Mikrofilm

A mexikói Monterrey-ben az 1960-as években gyökeret vert egy különös szubkultúra: a bő, színes ruhákba öltözött, magukat cholombianónak nevező fiatalok tarajos frizurákat vágnak és hagyományos kolumbiai cumbia zenére táncolnak az utcákon.

Fernando Frías szinte etnográfiai igénnyel tárja elénk a haldoklását ennek a kultúrának, amelyet a szegénység és az egyre elharapódzó szervezett bűnözés tép cafatokra. Ulises, a Los Terkos nevű cumbiabanda vezetője menekülni kényszerül, amikor összetűzésbe keveredik egy erőszakosabb ganggel. A New York-i Queens negyedben próbál boldogulni: szintén mexikói melóstársai kigúnyolják kinézetét és zenei ízlését. Monterrey-ben ő volt az utca királya, itt csak egy különcködő lúzer. A rendező nem a szokott cukiskodó független filmes narrációt választja, amelyben a furcsa kívül­álló végül mégis beilleszkedik, hanem szándékoltan megnehezíti saját és nézője dolgát. Nem irányítja figyelmünket, hagyja, hogy a kulcsmozzanatok csak megtörténjenek a statikus kamera előtt (pl. egy sokkoló motoros lövöldözés). Ulises névrokonához hasonlóan gyakran csak bolyong Monterrey és New York utcáin a honvágytól és a nosztalgiától emésztve – a rendező bonyolult labirintust sző az emlékeiből. S csak lassan lesz világos számára, hogy már az utolsó képviselője egy kihalóban lévő törzsnek, amelyet egy új, invazív faj olvaszt magába. Frías oly ráérősen mesél, de mégis oly érzékeny a képi részletekre, hogy szinte valós időben látjuk a cholombiano stílust lassan elenyészni: Ulises nem tud termékenyen beleolvadni az amerikai szubkultúrákba, de már otthon sincs helye.

Elérhető a Netflixen

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.