Tévésorozat

Az ártatlanság kórja

Ez bűn

Mikrofilm

A Fiúk a klubból (Queer as Folk) vagy a Ki vagy, Doki? (Doctor Who) című, itthon is ismert sorozatok írójának, Russell T. Daviesnek a legutóbbi munkája még a koronavírus-járvány előtt készült, de a nézőkhöz már a kellős közepén jutott el.

Nem is csoda, hogy az első reakciók rögtön a két járványhelyzet közti hasonlóságok és különbségek lajstromozásáról szóltak, azon túl, hogy általában elég hangos üdvrivalgás fogadta a produkciót. A kissé esetlen magyar címfordítással megvert (eredetileg a Pet Shop Boys 1987-es slágerét, az It’s a Sint címbe emelő) Ez bűn ugyanis a 80-as évek AIDS-járványának kezdetéről mesél egy meleg fiatalokból álló londoni baráti társaság történetén keresztül. Sötét és tarkabarka tónusok keverednek az ötrészes szériában, amely leginkább egy mesére hajaz. Davies ugyanis nem fukarkodik sem az érzelmes túlzásokkal, sem a ripacskodással, sem a könnyfakasztó tragédiákkal. Az Ez bűn egy fajsúlyos melodráma, mégis, vagy éppen ezért végig szerethető marad a maga számos gyengeségével együtt is.

 

A sztori amolyan fejlődésregénybe oltott társadalomkritikus generációs tabló. A középpontban Ritchie Tozer, a szuper naiv vidéki angol fiú áll, aki a kies Wight-szigeti otthonát hátrahagyva indul el a nagyvárosba, hogy megvalósítsa álmát: színész, s mindenekelőtt önmaga legyen. A hasonló narratívával operáló művek receptje szerint Ritchie egy félig-meddig rideg környezetből jön (ahol az anya a majomszeretet, az apa meg a csillapíthatatlan elégedetlenség két lábon járó szimbólumaként van jelen a háttérben, plusz egy szótlan lánytesó is kavarog ott elég funkciótlanul), ahol személye leglényege kényszerű elfojtás alatt állt, de majd a metropoliszban végre kellőképp kibontakozhat. És ez így is történik: Ritchie nemcsak barátokra lel a fővárosban, de egy olyan abszolút elfogadó közegre is, amelyben szárnyra kaphat szeretet- és szex­éhes meleg énje. Az addig óvatosan tapogatózó, gátlásos fiú hirtelen belecsobban a szabados testi élvezetek végtelen nagy medencéjébe, ami jelen esetben a londoni éjszakai életet, és azon belül is a baráti kör társbérletét jelenti.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.