Nem is csoda, hogy az első reakciók rögtön a két járványhelyzet közti hasonlóságok és különbségek lajstromozásáról szóltak, azon túl, hogy általában elég hangos üdvrivalgás fogadta a produkciót. A kissé esetlen magyar címfordítással megvert (eredetileg a Pet Shop Boys 1987-es slágerét, az It’s a Sint címbe emelő) Ez bűn ugyanis a 80-as évek AIDS-járványának kezdetéről mesél egy meleg fiatalokból álló londoni baráti társaság történetén keresztül. Sötét és tarkabarka tónusok keverednek az ötrészes szériában, amely leginkább egy mesére hajaz. Davies ugyanis nem fukarkodik sem az érzelmes túlzásokkal, sem a ripacskodással, sem a könnyfakasztó tragédiákkal. Az Ez bűn egy fajsúlyos melodráma, mégis, vagy éppen ezért végig szerethető marad a maga számos gyengeségével együtt is.
A sztori amolyan fejlődésregénybe oltott társadalomkritikus generációs tabló. A középpontban Ritchie Tozer, a szuper naiv vidéki angol fiú áll, aki a kies Wight-szigeti otthonát hátrahagyva indul el a nagyvárosba, hogy megvalósítsa álmát: színész, s mindenekelőtt önmaga legyen. A hasonló narratívával operáló művek receptje szerint Ritchie egy félig-meddig rideg környezetből jön (ahol az anya a majomszeretet, az apa meg a csillapíthatatlan elégedetlenség két lábon járó szimbólumaként van jelen a háttérben, plusz egy szótlan lánytesó is kavarog ott elég funkciótlanul), ahol személye leglényege kényszerű elfojtás alatt állt, de majd a metropoliszban végre kellőképp kibontakozhat. És ez így is történik: Ritchie nemcsak barátokra lel a fővárosban, de egy olyan abszolút elfogadó közegre is, amelyben szárnyra kaphat szeretet- és szexéhes meleg énje. Az addig óvatosan tapogatózó, gátlásos fiú hirtelen belecsobban a szabados testi élvezetek végtelen nagy medencéjébe, ami jelen esetben a londoni éjszakai életet, és azon belül is a baráti kör társbérletét jelenti.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
