Eljutott a magyar mozikba egy vígjáték, amin végre tényleg lehet nevetni

  • Gera Márton
  • 2018. augusztus 12.

Mikrofilm

Mondjuk, kicsit sokat nyafognak benne.

Nem mindig könnyű megérteni a filmforgalmazók döntéseit, arra például régóta nincs válasz, hogy miért jön a magyar mozikba majdnem kéthetente egy francia vígjáték, miközben nagy részükön még mosolyogni sem lehet. De úgy látszik, ez egy darabig még így lesz, Az én hősöm előtt legalábbis három francia vígjátéknak az előzetesét kellett végigülni, és mindössze egyre lehetett azt mondani, hogy ezt érdemes evidenciában tartani, mert talán majd tud némi meglepetéssel szolgálni. Viszont az is igaz, hogy olykor befut egy francia vígjáték, ami szépen rácáfol a sztereotípiákra, sablonos helyzetek helyett értelmes ötletek vannak benne, és mondjuk nem az agyonfoglalkoztatott Christian Clavierrel vagy Dany Boonnal akarják eladni a filmet.

Az én hősöm ilyen vígjáték, még ha olyan csepegősen, vontatottan is indul, hogy a néző legszívesebben hazamenne már az elején, amikor látja, hogy mennyi melodrámát sikerült az első percekbe pakolni. Melodráma ugyan később is lesz a filmben, mert hát a francia kapitány, az egykori hősszerelmes három év után visszatér a frontról, és rögvest felborzolja az arisztokratikus kedélyeket, de a tizenötödik perctől már sokkal több lesz az olyan jelenet, amin nevetni is lehet. Nem kínunkban, meg nem is térdet csapkodva, hanem olyan jóízűen, ahogy minden vígjáték alatt kellene. Mert vicces, hogy bár az 1800-as évek elején vagyunk, simán behoznak olyan témákat, mint a női egyenjogúság, vagy az idióta piramisjátékok, és ezek még csak nem is lógnak ki a filmből, hanem okosan illeszkednek a cselekménybe.

Az én hősöm (12) magyar szinkronos előzetes

Bemutató: 2018. augusztus 9. Az elbűvölő Neuville kapitány épp házasodni készül, amikor kitör a háború Franciaországban az 1800-as évek elején. Mit tehet ilyenkor egy hős kapitány, bátran elindul a csatatérre, hátrahagyva bájos, ámde rettentően naiv jegyesét, Pauline-t.

Persze, a francia vígjátékok legtöbbjéhez hasonlóan Az én hősöm sem akar olyan sokat mondani a körülöttünk lévő világról, és megkockáztatom, hogy a "nem kell mindig bátornak lenni" gondolata sem túl eredeti, de a filmnek ezzel együtt is jól áll a régimódi miliő. Néha olyan az egész, mintha egy Brontë- vagy Jane Austen-regény adaptációját látnánk, csak kicsivel idétlenebb és kevésbé meglepő (aki megnézi a film plakátját, pár másodperc alatt kitalálja, hogy ki kivel jön össze az utolsó jelenetre) formában.

false

Jean Dujardinról minimum A némafilmes óta tudni, hogy passzolnak hozzá a múlt századi figurák, és egyelőre nincs is elhasználva a vásznon. Igazából az ő jutalomjátéka ez a kilencven perc, és láthatólag piszkosul élvezi is: lovagol, ágyon ugrál, menekül, puskával lő, csupa olyasmit csinál, amiből némi poént tud kovácsolni. Hamar meggyőzi tehát a nézőt, ahogy maga a film is, hogy régen készült már ennyire szórakoztató kosztümös ökörködés.

Kövesse a Magyar Narancs filmes blogját, a Mikrofilmet, amely rendszeresen új tartalommal jelentkezik. Ajánlók, előzetesek, toplisták, és még sok minden más a Mikrofilmen!

Neked ajánljuk