Ez a Marvel legsikeresebb filmje, de a rasszisták tönkre akarják tenni

  • Gera Márton
  • 2018. február 19.

Mikrofilm

Hasít a kasszáknál a Fekete Párduc, de vannak, akiknek ez nem tetszik.

Bár lassan mindegyik Marvel-filmre el lehet mondani, a nálunk csütörtök óta látható Fekete Párduc (a filmről a csütörtökön megjelenő Magyar Narancsban olvashatnak kritikát) megállíthatatlanul hasít a jegypénztáraknál: egyetlen hétvége alatt 192 millió forintnyi bevételt termelt, és ezzel az ötödik legsikeresebben nyitó filmnek számít a világon. Nálunk ugyan a mozilátogatók valami megmagyarázhatatlan oknál fogva a Valami Amerika 3-ra voltak leginkább kíváncsiak az elmúlt napokban, T’Challa első kalandja sem futott rosszul, hiszen több mint 88 ezren váltottak rá jegyet itthon.

De nemcsak a pénztáraknál teljesít jól a Fekete Párduc, hanem az egyik legnagyobb kritikaösszesítő oldalon, a Rotten Tomatoeson is kerek 97 százalékon áll, amivel valóban a legjobb képregényfilmnek számít. Sőt, a legutóbbi TIME például címlapon hozza a filmet, amit mérföldkőnek nevez, és hosszú írásban foglalkozik a várható hatásaival. A képzeletbeli és igen fejlett afrikai ország, Wakanda trónörökösének politikától egyáltalán nem mentes történetét bemutató mozi elvileg a lehető legjobb úton van a világhírnév felé, ám úgy tűnik, néhányakat ez ugyancsak zavar.

Fekete Párduc (12) – hivatalos szinkronizált előzetes #2

Ami most történik, meghatározza, mi lesz… az egész világgal. A Marvel Studios új filmje 2018. február 15-től a mozikban!

Noha arra korábban is volt példa, hogy egy film ellen valami miatt kampány indult, olyat azért ritkán láttunk, hogy rasszista, a fehér felsőbbrendűséget hirdető emberek azért kezdenek el támadni egy filmet, mert abban afroamerikai színészek játszanak. Márpedig a Fekete Párduc esetében valami hasonló történik most. Míg néhány héttel korábban csupán a Marvelt nem túlságosan kedvelő DC-fanok tervezték szervezetten lepontozni a filmet (az IMDb-n ez valamelyest össze is jött nekik), most egyesek a Twitteren kezdtek el terjeszteni olyan információkat, hogy a vetítéseknél érdemes vigyázni, mert feketék támadnak rá a mozilátogatókra. A már elsőre is totál kamunak tűnő tweetek (amelyekhez az internetről lopott képeket használtak fel) elkezdtek ugyan terjedni a közösségi oldalon, de hamar kiderült persze, hogy szimpla álhírről van szó.

via GIPHY

Érdekes ugyanakkor, hogy mi hívhatta elő ezeket a reakciókat. Spoilerek nélkül annyit érdemes mondani, hogy a Fekete Párduc, ellentétben más Marvel-mozikkal, egyáltalán nem apolitikus, jó pár olyan kérdés is előkerül benne, ami ma különösen aktuális, közben pedig erőteljesen kiáll az afroamerikaiak mellett. Hogy egy ilyen fontos gesztus miért hív elő ilyen reakciókat, könnyen kitalálható, de a közéletileg szerfelett aktív James Gunn rendező (Super, A galaxis őrzői) csak annyit írt ki a Twitterre, hogy bár a rasszisták igyekeznek álhírekkel aláásni a film sikerét, az igazság az, hogy a hétvégén az emberek együtt élvezték a filmet, bőrszíntől függetlenül.

(Vox/IGN)

Kövesse a Magyar Narancs filmes blogját, a Mikrofilmet, amely rendszeresen új tartalommal jelentkezik. Ajánlók, előzetesek, toplisták, és még sok minden más a Mikrofilmen!

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.