A buta cím egy remekül elkészített filmet takar. Megnéztük a Remélem legközelebb sikerül meghalnod :) című tinithrillert.

Sok szempontból megnyugtató, hogy Schwechtje Mihály filmjénél igazából csak a címmel van gond. A Remélem legközelebb sikerül meghalnod :) esetében ugyanis nem igazán érti az ember, hogy miért egy központozási hibával nyit rögtön a cím, és egyáltalán, honnan jön ez az egész.

A hibára nincs, de az eredetre van magyarázat: az Index korábbi cikke foglalkozott az internetes zaklatással, és az ott megjelenő, valódi üzenetek között volt egy egészen hasonló. A Remélem… pedig éppen erről szól: arról, hogy mi történik a netes térben, mi az, amiről a szülők szinte alig, a fiatalok viszont nagyon is tudnak, és néha bele is halnak.

Remélem legközelebb sikerül meghalnod :) (12) előzetes

A REMÉLEM LEGKÖZELEBB SIKERÜL MEGHALNOD :) SZEPTEMBER 13-TÓL LÁTHATÓ ORSZÁGSZERTE A MOZIKBAN! Eszter a tinédzserkor megpróbáltatásait a mangák világában igyekszik átvészelni. Kívülállóként szemléli kortársait, náluk sokkal többet jelent neki, hogy angoltanára külön figyelmet fordít rá. Amikor egy nap a tanár váratlanul elmegy a gimnáziumból, Eszter lába alól kicsúszik a talaj.

Ezek alapján arra is lehetne gondolni, hogy Remélem legközelebb sikerül meghalnod :) valami szájbarágós tanmese arról, hogy vigyázni kell az internettel, és jobban kellene figyelni a másikra. De pont nem erről van szó: ez a film éppen attól jó, hogy nem akar didaktikus lenni, és nem oda fut ki, hogy valami tanulságot adjon át a nézőnek.

Így a nagyjából másfél órás, a gimnazista Eszter történetét elmesélő Remélem… közben pont úgy lehet izgulni, mint a legjobb tinifilmek alatt, és a korábban a Terápia című HBO-sorozat egyes epizódjait rendező Schwechtje (aki nemcsak rendezte, hanem írta is a filmet) képes váratlant húzni, ami esetünkben azt jelenti, hogy a film felétől egy másik nézőpontból kezdi el mesélni a történetet. Amíg kezdetben Eszter nézőpontjából látjuk az eseményeket, a netes kapcsolatot a volt tanárával, addig a mozi második felében egy osztálytársa nézőpontjából követhetjük, mi is történik.

A fiatalokról szóló filmek elég sokszor elkövetik azt a hibát, hogy a szereplők még véletlenül sem azt a nyelvet beszélik, amit a fiatalok, ám most ezt is sikerült kikerülni.

Amikor káromkodnak a szereplők, akkor éppen úgy káromkodnak, ahogy egy mai iskolában teszik a diákok, és amikor érzelmesebbre veszik a figurát, akkor sem kezdenek el beszélni, mint egy hollywoodi romkomban. Azt persze nehéz megérteni, hogy a Messenger-, Gmail- és Skype-üzenetek miért a képernyő szélén futnak: talán trendinek tűnt az elképzelés, de ez gyakorlatban csak azt eredményezi, hogy aki a tizedik sorban ül, már nem igazán látja, miről diskurálnak a fiatalok.

Pedig a filmnek pont ez a lényege: ahogy például a nagy visszhangot kiváltó és itt is dicsért 13 Reasons Why is azt járta körül, milyen következményei lehetnek az iskolai zaklatásnak, úgy Schwechtje filmje is erről szól. Talán kevésbé sötéten, mint a Netflix sorozata, de éppen olyan okosan: a Remélem… nem úgy beszél erről a jelenségről, mint akik osztják az észt, de alig tudnak valamit a cyberbullyingről, hanem látszik, hogy akik összehozták a filmet, tényleg elmerültek a témában. Hogy elindul-e egy olyan párbeszéd a film témájáról, mint amit a 13 Reasons Why képes volt beindítani, azt egyelőre nem tudni, de valójában már az is elég jó dolog, hogy készült erről egy remek film.

Bár Schwechtje Mihály pályázott, a Filmalap a filmtervét elutasította, így a Remélem… mindenféle állami támogatás nélkül készült.

Kövesse a Magyar Narancs filmes blogját, a Mikrofilmet, amely rendszeresen új tartalommal jelentkezik. Ajánlók, előzetesek, toplisták, és még sok minden más a Mikrofilmen!