Akik iránt sajnálatot, szánalmat, esetleg lelkiismeret-furdalást érzünk, de kívülről nézzük őket. A leépülést, haldoklást tárgyaló, mégoly empatikus és tisztességes filmes megközelítések is ezt a minden erőteljes hatás, minden, a folyamatokat, a tragikus átalakulást a maga mélységében és reflektáltan leképezni igyekvő művészi törekvés dacára valójában megnyugtató – mert külső – nézőpontot kínálják fel. Florian Zeller drámájában és annak maga rendezte filmes változatában azzal sokkol, hogy beleránt ebbe a folyamatba, átélni kényszerít a belső elbizonytalanodást, majd a tájékozódási pontok fokozatos eltűnését, a valóságnak vélt történéssorozat egyre érthetetlenebb elmosódását.
Az író-rendező ügyes, ökonomikus dramaturgiával a klinikailag is pontosan megjelenített stációkból a betegség megértetésén jóval túlmutató, lételméleti parabolát épít. A „történet” annyi csak, hogy egy valaha nyilván nagyszerű elméjű ember élni próbál, saját döntéseket hozva, akár az őt gondozó lánya elképzelései ellenében is, ám egyre kevésbé tudja kontrollálni előbb a történéseket, majd az észleléseket. Eleinte érteni véljük mi is a dolgokat: ez itt egy tágas lakás, egy tehetős özvegyember élettere, ez itt az őt rendszeresen látogató lánya, aki most bejelenti, hogy egy másik országba költözik, de apja gondozásáról továbbra is gondoskodik. Ez kellemetlen, az öreg rosszallását fejezi ki, de büszkén rávágja, hogy nincs is szükség gondozásra, sőt, az állásra jelentkező fiatal ápolónőnek még produkálja magát, mielőtt elküldené. Aztán egy nap egy ismeretlen ember ül a karosszékében, azt mondja, ő a veje, hogy itt lakik, és megérkezik egy idegen nő is, aki meg a lányának mondja magát, és nem, nem utazik el sehova, ő nem mondott ilyet. Aztán felbukkan ismét a megszokott lány, de a vej most egy másik ember, aki azt kérdi tőle, meddig akarja még őket kiszipolyozni… és pofon is vágja ingerülten.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
