Tévésorozat

Firefly Lane – Szentjánosbogár lányok

  • SzSz
  • 2021. február 17.

Mikrofilm

Ó, azok a boldog (?) gyermekévek a 70-es évek Amerikájában, amikor mindegy volt, hogy két lány mennyire különbözik egymástól, a szomszédság automatikusan örök életre szóló barátságot jelentett!

Egyikük, Tully a részeges hippi mama elől menekül lázadásba, a másiknak, Kate-nek épp Tully jelenti a kilépőt a kertvárosi unalomból. A menő lány tévébemondó szeretne lenni, a visszafogottnak elég, ha szerkesztőként sütkérezhet a fényében – de mindig akad egy pasi, aki bekavar. Apropó, pasi: ugrunk néhány évtizedet, Tully már lestrapált tévésztár, Kate pedig a válás szélén egyensúlyozó anyuka, aki ki tudja hányadik alkalommal fut neki a karrierjének – a férfi végül az övé lett, ám a szerelem elmúlt, csak a gyerekkori barátság örök.

A Kristin Hannah bestselleréből készült Firefly Lane ilyen, meglehetősen egyszerű asszociációk mentén építkezik. Az egész sorozat a két főhősnő karizmáján alapul, épp ezért fura, hogy a friss arcokkal és erős nosztalgiával támadó ifjúkori epizódok bőven kenterbe verik a sztárok jeleneteit. Katherine Heigl a Grace klinikával, Sarah Chalke a Dokikkal futott be a kétezres években – a kórházas sorozatok kora sajna leáldozott, töredezett narratívájával, összetett idősíkjaival és művészi szintre fejlesztett giccsével immár a Rólunk szól mutat utat a szappanopera-drá­mák­nak. A Szentjánosbogár lányok próbálkozik is becsülettel, hogy a nyomába érjen, ám pont a talapzata, a forgatókönyv áll a leggyengébb lábakon: a dráma biceg, a humor erőtlen, így a katarzis az esetek többségében elmarad.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.