Egyikük, Tully a részeges hippi mama elől menekül lázadásba, a másiknak, Kate-nek épp Tully jelenti a kilépőt a kertvárosi unalomból. A menő lány tévébemondó szeretne lenni, a visszafogottnak elég, ha szerkesztőként sütkérezhet a fényében – de mindig akad egy pasi, aki bekavar. Apropó, pasi: ugrunk néhány évtizedet, Tully már lestrapált tévésztár, Kate pedig a válás szélén egyensúlyozó anyuka, aki ki tudja hányadik alkalommal fut neki a karrierjének – a férfi végül az övé lett, ám a szerelem elmúlt, csak a gyerekkori barátság örök.
A Kristin Hannah bestselleréből készült Firefly Lane ilyen, meglehetősen egyszerű asszociációk mentén építkezik. Az egész sorozat a két főhősnő karizmáján alapul, épp ezért fura, hogy a friss arcokkal és erős nosztalgiával támadó ifjúkori epizódok bőven kenterbe verik a sztárok jeleneteit. Katherine Heigl a Grace klinikával, Sarah Chalke a Dokikkal futott be a kétezres években – a kórházas sorozatok kora sajna leáldozott, töredezett narratívájával, összetett idősíkjaival és művészi szintre fejlesztett giccsével immár a Rólunk szól mutat utat a szappanopera-drámáknak. A Szentjánosbogár lányok próbálkozik is becsülettel, hogy a nyomába érjen, ám pont a talapzata, a forgatókönyv áll a leggyengébb lábakon: a dráma biceg, a humor erőtlen, így a katarzis az esetek többségében elmarad.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
