tévésmaci

Kondor keserűvíz

  • tévésmaci
  • 2021. február 17.

Mikrofilm

Amikor Sztupa és Troché elmentek a moziba, nem csalódtak!

Pont olyan volt az, mint amilyennek elképzelték, mint amilyennek a filmeken látták. Szemükben menten igazolást nyert Petőfi Sándor eladdig némileg frivolnak tartott gesztusa, hogy ugyebár országos gondjai, illetve a világszabadságért folytatott önfeláldozó küzdelme közepette is szakított rá időt, hogy gatyában táncolva is elmenjen moziba.

Troché itt óvatosan jelezte, hogy ő azért Szendrei Júliát is megnézte volna moziba menet, s e megjegyzés meglepő módon nem nyert semminő ledorongoltatást – a korrektségre máskor mégoly kényes – Sztupától, ami pedig arra enged következtetni, hogy maga is valahogy így lehetett vele. Mert a mozi tényleg valami csuda volt. Egyrészt teleülték az emberek, nem volt egy szabad szék sem: jött fiatal és öreg, mind soroltak be jegyüket kardként maguk előtt forgatva a zsöllyébe. Erkélypáholy, oldalpáholy, csibész páholy, mind telis-tele. Jött fiatal és öreg, azért fiatal mégis több egy kicsit, sokan közülük párosával már előre összebújva, kollégiumi lemberdzsekben, az erkély alatti hátsó sorok felé igyekezvén. Aztán még csapkodták egy darabig a székek ülőkéjét, de végül csak elült mindenki, hogy tovább neszezzen, egész addig, míg a lámpákat is eloltották, s kezdett szétfutni a függöny. A film előtt egy vicces nőalak, enyhén molett rajzfigura jelent meg a képen, valahol félúton a Disney- és a Hanna–Barbera-figurák között, s közös éneklést vezényelt: ki látott már ilyet, karaoke a karaoke feltalálása vagy legalább az elterjedése előtt, az Ó, te drága Klementinát kellett énekelni. Szótagolva, a zene adta ritmusra íródott ki a szöveg a vászonra, a teltkarcsú hölgy meg táncolt rá és vezényelte. A mozi pedig énekelt. Hangosan énekelt, nem alibizett, nem akarta elsunnyogni senki, volt, aki nagyon is kieresztette a hangját (a templomban is akad ilyen mindig). A nagyfilm cowboyos volt, bár csak egy cowboy volt benne, a Kirk Douglas, a maga nemében az utolsó. Úgy kezdődött, hogy hanyatt fekszik a prérin, és elzúg fölötte az égen a csíkhúzó repcsi.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

A belülről bomlasztók

Fideszes alkalmazottak sopánkodnak, hogy ejnye, ejnye, nem vigyáz a Tisza Párt a szimpatizánsai adataira! A mostani adatszivárgási botrányt alaposan felhabosítva tálalja a kormánypárti közeg, a Tisza cáfol, hogy valóban kerültek ki valós adatok, de azokat más módon is beszerezhették fideszes körök.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le a figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.