Hajdu Szabolcs újra forgat: jön az Ernelláék Farkaséknál folytatása

  • narancs.hu
  • 2021. június 18.

Mikrofilm

Rögtön kettő!

Hajdu Szabolcs filmet forgat, rögtön kettőt. Az Ernelláék Farkaséknál bámulatos sikere után annak kvázi folytatásait, a Kálmán-nap és az Egy százalék indián című színdarabokat ülteti át filmre, írja a Filmhu.

Ahogy a lap megjegyzi, az Ernelláék Farkaséknál először színdarabként lépett a közönség elé, majd gyakorlatilag fillérekből, Hajdu Szabolcsék saját lakásában forgatták le belőle a filmváltozatot. Aztán a kamaradráma elnyerte a Karlovy Vary Filmfesztivál fődíját és a legjobb színésznek járó kitüntetést, majd a hazai mozikban 31 ezren nézték meg. Még ugyanebben az évben, 2016-ban debütált a színházban a folytatás Kálmán-nap címen, majd 2019-ben jött a harmadik rész, az Egy százalék indián.

Az Ernelláék sikere miatt folyamatosan felmerült bennünk, hogy ezeket a színdarabokat is filmre visszük. Végül a pandémia alatt állt össze egy rendszer, amely alapján meg tudjuk őket csinálni. Az Ernelláék formanyelvét folytatva ezeket is egyszerű körülmények között lehet leforgatni. Egyetlen lakás kell csak hozzájuk” - mondta el Hajdu a Filmhunak.

Mindhárom mű középpontjában egy középkorú pár áll, és egy-egy család életébe enged betekintést. Az első rész a gyereknevelés, illetve a kivándorlás és hazatérés témáit bontja ki, a másodikban az intimitás hiánya okoz párkapcsolati válságot, a harmadik pedig az identitásra, öröklött magatartásformákra és a modern kori nemi szerepekre fókuszál, írja a lap.

Az Ernelláékat Hajduék a saját lakásukban forgatták le, a két másik filmhez egy-egy másik lakás fogja adni a helyszínt. A két filmet a következő fél évben tervezik filmre rögzíteni, ahogy Hajdu elmondta: "Ugyanazzal a stábbal, közvetlenül egymás után forgatjuk le, egyszerűbb egy projektként kezelni a két filmet."

Hajdu Szabolccsal és Török-Illyés Orsolyával 2016-ban, az Ernelláék bemutatása után interjúztunk.

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."