Hamarosan forog Enyedi Ildikó új filmje, melyben egy világsztár is szerepel

  • Gera Márton
  • 2018. december 21.

Mikrofilm

Füst Milán a vásznon.

Eddig is lehetett tudni, hogy Enyedi Ildikó legújabb filmje Füst Milán Feleségem története című regényének adaptációja lesz, most azonban az is kiderült, mekkora összeg áll majd a produkció rendelkezésére. Az európai koprodukcióban készülő Feleségem története gyártására 1 milliárd forint támogatást szavazott meg a Filmszakmai Döntőbizottság – olvasható a Filmalap közleményében.

Az Inforg-M&M Film vezetésével német, olasz és francia partnerekkel, a német-francia Arte és az olasz RAI televíziók, valamint az Eurimages 500 000 eurós támogatásával készülő film forgatása tavasszal kezdődik.

A Testről és lélekről rendezője a filmet igazi világsztárokkal forgatja: Lizzy-t, Störr kapitány feleségét a Mission: Impossible - Fantom protokoll, a 007 Spectre: A Fantom visszatér és a cannes-i Arany Pálma-díjas Adéle élete című filmekből ismert világsztár Léa Seydoux francia színésznő alakítja. A kapitány szerepében pedig Anders Baasmo Christiansen (Borning, Kon-Tiki, A király választása) norvég színész lesz látható.

Enyedi Ildikóval tavaly készítettünk interjút, melyet itt tudnak elolvasni:

„Egy zsákmányállat reflexeivel"

Legutóbbi munkája, a Testről és lélekről bezsebelt már egy csomó díjat: Arany Medvét, Arany Békát. A hétvégén az is kiderül, megkapja-e az Európai Filmdíjat. A Nemzeti Filmalapról, Andy Vajna ízléséről, következő filmjének, A feleségem történetének előkészületeiről beszélgettünk vele. Meg arról, milyen következményei lettek a Berlinalén adott híres interjújának.

Kövesse a Magyar Narancs filmes blogját, a Mikrofilmet, amely rendszeresen új tartalommal jelentkezik. Ajánlók, előzetesek, toplisták, és még sok minden más a Mikrofilmen!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.