„Már kezdtem beletörődni, hogy évente kétszer-háromszor fogom látni az unokáimat”

  • Gera Márton
  • 2017. november 17.

Mikrofilm

A Menjek/Maradjak új része aktuálisabb, mint eddig bármikor.

„Már kezdtem beletörődni, hogy ez így lesz, és évente kétszer-háromszor fogom látni az unokáimat” – mondja elcsukló hangon az egyik szereplő a Menjek/Maradjak dokusorozat legújabb részében, és valószínűleg ezzel rá is tapint a lényegre. Arról a 2012-ben bemutatkozó sorozatról van szó, amely már évekkel ezelőtt is arra kereste a választ, hogy milyen elmenni Magyarországról, és milyen külföldön magyarként élni. Volt New York-i, londoni és holland epizód is, melyek után könnyen azt lehetett hinni, hogy egy újabb világváros következik, ahol megannyi magyar él. De a készítők nem ezt az utat választották, az Édes otthon immár arról szól, hogy milyen visszatérni Magyarországra. Arról beszél, hogy milyen az, amikor újra az anyanyelvedet beszéled a barátok között, itthoni paradicsomot eszel, viszont úgy jössz ki a házadból, hogy ott van közvetlenül melletted a gyűlöletkeltő kormányzati plakát, közben pedig vannak politikusok, akik arról szónokolnak, hogy olyan legyen a menekültek sátra, ahol nem szívesen időznek sokáig.

false

 

Jelenet a filmből

Bár jóval több ember áll azon dilemma előtt, hogy itt hagyja-e ezt az országot, vannak azért hazatérők is, akik ezernyi kérdéssel találják szemben magukat. Most három családtörténetet kapunk, Zsófiét és Robiét, Mirjamét és Nivaldóét, illetve Reniét és Jociét. Persze, mindegyikőjüké nagyon más, de abban talán megegyezik, hogy valamiért mindannyian azt mondják: haza kell jönni, legyen itt bármilyen nehéz, idegesítő is minden, nem tudnak külföldön élni.

MENJEK/MARADJAK: Édes otthon (LEAVE/STAY: Sweet Home)

Három családtörténet azokról, akik elmentek, aztán vissza is tértek külföldről, vagy legalábbis megpróbálták. Three short family stories of those who after a considerable stay abroad returned or, at least, try to return to their homeland.

Még maguk sem tudják a válaszokat, Joci például valami olyasmit mond, hogy ezt nem lehet pontosan kifejezni, csak egyszerűen azt érezte, hogy ő nem tudná Londonban leélni az életét, és azt sem akarja, hogy a gyerekei ott nőjenek fel. De szintén érdekes Mirjam története is, aki a New York-i film egyik szereplője, illetve lapunk kitűnő bloggere volt anno, és már akkor is arról beszélt, hogy haza fog jönni, mert New Yorkban nem érzi otthon magát. Most itt, Budapesten látjuk, brazil férje és gyermeke oldalán, de a dilemmái továbbra is élnek, csak most kicsit mások: hol nőjön fel a kisgyerek, megoldható-e a kétlaki élet, merthogy Mirjam párja Magyarországon szembesül hasonlókkal, mint amikkel ő Amerikában.

Imre Loránd Balázs, Józsa László és Tusor Bálint dokumentumfilmjében az a legjobb, hogy nem akar válaszokkal szolgálni, nem akarja megmondani, hogy mi a helyes döntés, mert erre lehetetlen valami egzakt választ adni. Így az alkotók inkább fogták a kamerát, és ott voltak a hazaköltözőkkel majdnem minden élethelyzetben: látunk vitába torkolló családi beszélgetést, baráti csevejt, ahol az egyik fél elmondja, hogy ő szerencsére védve van, olyan helyen dolgozik, hogy a kormány nem tud olyat tenni, amiért elmenne innen. De alig van olyan pillanat, amikor ne látnánk a kétségeket, ne tennék fel maguknak a szereplők a kérdést, hogy jól döntöttek-e a hazaköltözéssel. Válaszok az ötvenperces doku végére sem lesznek.

Menjek/Maradjak: Édes otthon. Magyar dokumentumfilm, 50 perc, 2017. Vetítik: Művész, nov. 18. (szombat), 20.00 óra

Kövesse a Magyar Narancs filmes blogját, a Mikrofilmet a Verzió Filmfesztivál ideje alatt is, mert mindennap új kritikával jelentkezünk.

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát.