Úgy hömpölyög a szemét, mintha csak egy medréből kilépő folyó volna

  • Gera Márton
  • 2017. november 18.

Mikrofilm

A rohamosan fejlődő Kína alulnézetből nagyon szomorú képet nyújt. Holnap a Verzión!

Kisgyerekek turkálnak a szemét között, majd egyszer csak egy Angry Birds-figurára akadnak, amiről ők persze nem tudják, hogy micsoda, de felcsillan a szemük, rögtön elkezdik nézegetni. A háttérben folyik a munka, Kun dobálja be a műanyag hulladékot egy gépbe, fél lábbal a szemétben tapicskol, pár perc múlva meg már azon bosszankodik, hogy sok pénz megy el az áramra, hiába dolgoznak fel elmondhatatlan mennyiségű szemetet, a bevétel így is alacsony.

Valahol Kínában vagyunk, nem a felhőkarcolók és a Hszi Csin-ping-plakátok között, hanem vidéken; ott, ahol a globalizáció leginkább abban érhető tetten, hogy ideérkezik a világ szemétmennyiségének jelentős része, így könnyen találni kidobott Barbie babát vagy félig használt krémet. Nagy hajókkal hozzák a szemetet, aztán gyakran cipő nélküli, szakadt felsőben bicikliző férfiak visznek haza (pontosabban a feldolgozóműhelybe, ami az otthonuk) belőle annyit, amennyit csak tudnak, hogy feldolgozzák a kis gépükkel. Hogy legyen valami pénz, ami talán elég Yi-Jie beiskolázásához, vagy ahhoz, hogy a fiú elvigye az anyukát a Mao-mauzóleumba, ahol úgy tud imádkozni, ahogy mindig is szeretett volna.

false

 

Jelenet a filmből

Jiu-Liang Wang a Plasztik Kínában olyan közel megy a nélkülözéshez, amennyire csak tud. Nem beszéltet, nem magyaráz, hanem egyszerűen odaviszi a kameráját, ahol a színes reklámújságban meglátott amerikai utazási ajánlat akkora boldogságot jelent, hogy innen, Európából nézve alig lehet felfogni. Odamegy, ahol egy-egy ásítás többet mond minden szónál, és ahol úgy hömpölyög a szemét, mintha csak egy medréből kilépő folyó volna.

A film egy pillanatra sem tűnik didaktikusnak, mert amit látunk, az a kínai lét a maga valójában, mindenféle szépítgetés vagy moralizálás nélkül: mosdás a lavórban, aggódó telefonálgatás az iskoláknak, hogy felveszik-e a gyereket, ki tudjuk-e fizetni a tandíjat.

IDFA 2016 | Trailer | Plastic China

https://www.idfa.nl/industry/film/plastic-china World premiere at IDFA 2016 Yi Jie and her family live next to a primitive recycling plant. Her world consists of mountains of plastic waste from Europe, the United States and Asia.

Plasztik Kína (Plastic China). Kínai dokumentumfilm, 82 perc, 2016. Vetíti: Kino, november 19. (vasárnap), 18.00 óra

Kövesse a Magyar Narancs filmes blogját, a Mikrofilmet a Verzió Filmfesztivál ideje alatt is, mert mindennap új kritikával jelentkezünk.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.